A második Gyurcsány-kormány megalakulása óta eltelt másfél évben alapvetően átalakult a belpolitikai helyzet: a kormányoldal ma sokkal rosszabb helyzetből várja a következő választásokat, mint az ellenzék, mondta az Indexnek adott elemzésében Török Gábor. A Vision Consulting vezetője szerint a változás nem egyszerűen a népszerűség csökkenését jelenti, és nem is csak a megszorítások okozták.
„A 2006 közepi és a mostani állapot legfontosabb különbsége, hogy másfél évvel ezelőtt a kormányoldalnak volt világos koncepciója a 2010-es győzelemhez – mondta Török Gábor. – Ez azt jelentette, hogy a kormányfőnek volt elképzelése, hogyan szerezze vissza a népszerűtlen intézkedések miatt elveszett támogatottságát.”
„A »reformok« kommunikációja katasztrofális lett. Ennél is komolyabb probléma a koalíció számára, hogy valódi reformokat alig-alig indított” – érvel Török.
Nem történtek olyan alapvető változások, amelyek a polgárok számára is világosak lennének. Ezzel egy időben a kormányoldal gondolkodása is megváltozott, egyre többen kezdték azt hinni, hogy csupán a megszorítások elmúlása vagy enyhülése is elég lehet a népszerűség visszaszerzéséhez, a szocialisták automatikusan megkapják majd a szavazataikat. A csodavárók csalódni fognak, véli Török Gábor.
Ma a kormányfőnek láthatóan nincs koncepciója a népszerűség visszaszerzésére, a miniszterelnöki retorikából eltűnt a 2010-es választási győzelem mint cél, és csak a „hős” reformergondolkodás maradt, a kormányfő ma már valamiféle messianisztikus reformtudattal magyarázza az intézkedések szükségességét.
Ráadásul elveszett korábbi nagy előnyük az ellenzékkel szemben: a kommunikáció. „A kormányoldal számára önfelmentés azt gondolni, hogy a reformok szükségképpen népszerűtlenek, és a kormánypártoknak ezt adottságként kell elfogadniuk” – mondta az Indexnek Török Gábor.
A kormányoldal igen komoly versenyhátrányba került a 2010-es választások szempontjából. „Meggyőződésünk szerint a pillanatnyi népszerűségi adatokból nem érdemes a majdani eredményekre következtetni, de a mostani adatok mögött olyan súlyos problémák húzódnak meg, amelyek nagyon kérdésessé teszik a kormányoldal 2010-es sikerének esélyét.”
Míg az őszödi beszéd által uralt időszakban alapvetően szimbolikus-ideológiai kérdésekről szólt a magyar politika, amely hagyományosan jobb az MSZP–SZDSZ-koalíciónak, mára alapvetően – a Fidesz magatartásának megváltozása miatt is – materiális témák, a megszorítócsomag kérdései uralják a napirendet – mondta Török Gábor az InfoRádióban.
Halálos karambol szenteste, teljesen útzár az érintett szakaszon















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!