Azonnali orvosi segítség sem tudta volna megmenteni a házaspárt

Az azonnali orvosi segítség sem tudta volna megmenteni a Komárom-Esztergom megyei Kocson csütörtökön elhunyt házaspárt. A hivatásos vadőrként dolgozó férj nagy kaliberű fegyverrel fejbe lőtte feleségét, majd magával is végzett - mondta pénteki sajtótájékoztatóján Komárom-Esztergom megye rendőrfőkapitánya. • Szerelemféltés? Kettős halállal végződött a kocsi túszdráma

MNO
2008. 03. 21. 12:03
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Édesapád fegyvert fogott rám, meg akar ölni” – valószínűleg ezek lehettek a 46 éves feleség utolsó szavai, melyeket a lányának a telefonba mondott – tette hozzá Gorgosilits Fábián. A megyei rendőrfőkapitány elmondta, a hozzátartozótól 17,30-kor kapott bejelentés után húsz perccel a rendőrség a helyszínre érkezett. A szomszédok előtte nem hallották lövés hangjait, ezért feltételezték, hogy a vadász túszul ejtette feleségét.

Többszöri sikertelen kapcsolatfelvétel után, a Készenléti Rendőrség terrorelhárító szolgálata este tíz órakor behatolt a lakásba, s a konyhában egymás mellett találták meg a házaspárt. Gorgosilits Fábián újságírói kérdésre nem foglalt állást, hogy az ügy háttérében állhatott-e féltékenység és hozzátette, a vadász a tragédia előtt egy órával Komárnoban járt, ahol meglátogatta fiát és unokáját.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.