Rendőri őrizet mellett az intenzíven ápolják a balkányi túszejtőt

A nyíregyházi kórház intenzív osztályán ápolják a balkányi túszejtőt, aki a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisváros egyik pénzintézetét akarta kirabolni, fogva tartotta, majd elengedte a bank két alkalmazottját, végül az épületbe behatoló kommandósok találtak rá erősen kivérzett állapotban, mert felvágta az ereit – közölte a térségi rendőr-főkapitányság sajtószóvivője szombaton. • Életveszélyes állapotban kórházban fekszik a balkányi túszejtő

MNO
2008. 03. 22. 10:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A gyógyintézet intenzív osztályán a rendőrök természetesen őrzik a 30 éves balkányi férfit – tette hozzá Fülöp Gergely. A főhadnagy emlékeztetett: a férfi pénteken kora délután ment be a balkányi pénzintézetbe, ahol már csak két női alkalmazott tartózkodott, akiktől pénzt követelt.

A dolgozók egyike közben megnyomta a rendőrségre is bekötött riasztó gombját, így a rendőrök perceken belül a helyszínre értek, és körbevették az épületet. A férfi ekkor elengedte előbb az egyik, majd a másik alkalmazottat, akik nem szenvedtek sérülést. A bankba bezárkózott rablóval a rendőrség megpróbálta felvenni a kapcsolatot, sikertelenül, ezért a bevetési osztály speciálisan kiképzett munkatársai behatoltak az épületbe, ahol erősen kivérzett állapotban találtak rá, miután felvágta az ereit. A mentőknek a helyszínen sikerült stabilizálniuk a férfi állapotát, majd kórházba szállították.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.