A Portfolio.hu négy lehetséges forgatókönyv alapján szondázta a piacot: I. A koalíciós pártok egy hónapon belül megegyeznek és egyelőre Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is maradhat. II. A koalíciós pártok egy hónapon belül megegyeznek, új miniszterelnökkel folytatódik a kormányzás 2010-ig. III. Kisebbségi kormányzás: az MSZP kívülről szerez támogatókat. IV. Előrehozott választások.
Az elemzőknek, kereskedőknek feltett kérdések között szerepelt többek között, hogy szerintük melyik forgatókönyv a legesélyesebb, s hogy középtávú gazdasági stabilitás szempontjából melyiket tartaná a legkedvezőbb kimenetnek?
Kisebbségi kormányzást valószínűsítenek
A piac egyre biztosabb a kisebbségi kormányzás megvalósulásában. Tízes skálán 7 pontot adtak ennek bekövetkeztére a megkérdezettek. Jelenleg a koalíció „gyurcsánytalanításának" kimenetét (vagyis SZDSZ és az MSZP színfalak mögötti kiegyezését) nagyon valószínűtlennek látják a megkérdezettek. Legkevésbé mégis az előre hozott választások megvalósulásában hisznek a közgazdászok, amit a politikai szakértők helyzetértékelése is alátámaszt.
Előre hozott választásokat szeretnének, akár kétharmados Fidesz többséggel
A felmérésben részt vevő 22 válaszoló közül 13-an az előre hozott választásokat látják a legjobb megoldásnak a kínálkozó lehetőségek közül. Hatan a kisebbségi kormányzást vélik a legelőnyösebbnek, a maradék válaszok megoszlottak a többi forgatókönyv között. (Ezekre jellemzően a külföldi elemzők szavaztak.)
„Az első három opció azzal járna, hogy két évig már semmi komolyabb intézkedés nem várható a hosszú távú stabilitás és növekedés irányába, ami újabb elvesztegetett időt jelentene. Magyarország számára ez megengedhetetlen luxus egy olyan helyzetben, amikor a régiós versenyben és növekedésben teljesen lemaradtunk, ezért akár egy előrehozott választás is jobb lehet. Ha a Fidesz hajlandóságot mutatna egy hasonló kiigazításra, a lehető legjobb opció a minél hamarabbi előrehozott választás és kétharmados Fidesz győzelem lenne, mivel egyrészt egy ilyen helyzetben még akár az úgynevezett és annyira áhított (és reménytelennek tűnő) kiegyezésre sem lenne szükség, alaptörvényeket is könnyen módosíthatnak, és nem kellene a népszerűségi listákkal sem foglalkozni” – fogalmazta meg sarkos véleményét az egyik elemző, ami akár konszenzusos álláspontnak is tekinthető.