Deák Ferenc 1964-ben született Debrecenben, s gyermekkorában a Homokkert nevű városrészben élt. Rettegve nézte a Videoton gyártmányú Fortuna televízión, hogyan gyilkolja le a Kloss kapitány néven elhíresült Stanislaw Mikulski a németeket. Ilyenkor kinyitották az ablakot, hogy a fuvallat mielőbb kivigye a reggeli lecsó szagát, amely olyan erős volt, hogy szinte rá lehetett könyökölni. Ilyen és ehhez hasonló élményeket fogalmazott meg 2006-ban kiadott, Homokkerti capriccio című könyvében Dalnoky Ferenc, s szürke hősként feltűnik Lada bácsi, aki egy 1200-as Zsiguli boldog tulajdonosa, Türelmes, akinek két fuvaros lovából hirtelen virsli lett, a hetvenéves Szabó néni, aki Deep Purple-rajongóként a Smoke on the waterre csattogtatja a botját a hálószobai vaságy lábán, s minden olyan kultikus eszköz, amely a volt rendszer hétköznapjaira emlékeztet minket, azaz a grúz konyak, a kis Polski, a jugó nyomású Abba-lemez, a Verhovina-motor, a Lányok, Asszonyok összes megjelent száma bőrkötésben, a kamionosok által becsempészett Rifle, Wrangler, Lee farmerek, a hátasló, az olvasó bagoly, a csengős mozdony, s az orosz Junoszty tévé.
És a korra oly jellemző háziipar műszaki remekei: a kerti kapából kialakított kistraktor, a ventilátorból készült ipari húsdaráló, a mosógépmotoros fűnyíró, a félbevágott autóból készített kisteherautó, a Truman-gőzmozdony tartályából épített udvari vízmelegítő is emlegetésre kerül. Dalnoky könyvéből megtudjuk, hogy a Munkás egy huszonöt szálas kiszerelésű dohányipari rettenet, s megismerhetjük a kis Szabicsot is, aki a mezőgazdasági gépgyár láncharapójaként még egy fogászati szaklap címoldalára is felkerült. „Megrendült a bizodalmam. Ezt a mondatot akkor hallottam anyám szájából először elhangozni, amikor a Vörös Hadsereg utcai Sesztinából vásárolt alumínium kotyogó aznap már másodjára robbant föl, és a sűrű kávépermet feketére változtatta a konyhafalat, amit jó anyám két hete festett ki nyeles meszelővel, a saját testi erejével, szép világosra. Ház körüli szakipari munkákhoz már rendesen hozzászoktunk, mesterembereket sosem hívtunk, mert mindig ugyanaz volt a nóta vége. A jó anyag pocsékba ment az erős otellóbortól, amit apám illendőségből szervírozott, a mesterember délre már a falnak dőlve nótázgatott, vagy a nagy, lombos udvari diófánk árnyékában horkolt. Apám szerint ezeket a tisztességes embereket az egyhangú, monoton munka kergette az alkohol kegyetlen világába. Olyan ez – mondta –, mint a tiszai kompos élete, aki negyven éven át kompozgat a folyón keresztbe, pedig de nagy kedve lenne egy erős pántvágóval elnyisszantani a vastag, olajos drótköteleket, és uzsgyi, neki a Tiszának hosszában, úgy ahogy még sosem volt.”
A könyv sikerén felbuzdulva „Dalnoky” még inkább retrotárgygyűjtésbe kezdett, szinte minden este hallgatta felesége, Erika megszokott kérdését: „Ma mit hoztál haza?” – így vall erről a korról Dalnoky Ferenc. És a könyvnek nagy sikere lett, Tímár Péter rendező már elkészítette következő filmjének forgatókönyvét. És azóta Dalnoky-Deákék élete is megváltozott. – Hétvégéken irány az ócskapiac!
