A vádbeszéd után a védők felkészülési időt kértek, ezért a bíróság április 28-ára halasztotta a következő tárgyalást, amikor a védőbeszédek következnek, határozathozatal május 16-án várható. A Tatabányán született, 35 éves W. Róbertre, az új vádlottra, a börtönben tavaly öngyilkosságot elkövetett N. Lászlóval együtt több mint egy éve felfigyeltek a bűnüldöző hatóságok. A Nemzeti Nyomozó Iroda tavaly januárban bejelentette, hogy összefüggés van a móri bankrablás és a veszprémi postásgyilkosság között, pár hét múlva pedig elfogták a két új gyanúsítottat.
E közben Hajdú ellen folyt tovább a megismételt eljárás a móri mészárlás, illetve más erőszakos cselekmények vádjával, Kaiser Ede pedig szintén a móri ügy és más erőszakos bűncselekmények miatt már két és fél éve jogerősen kiszabott tényleges életfogytiglani szabadságvesztését tölti. Hajdú László és Kaiser Ede az eljárás során mindvégig következetesen tagadta bűnösségét a móri ügyben.
A Hajdú elleni megismételt eljárás hétfői tárgyalására kommandósok őrizete mellett bekísérték W. Róbertet, aki bírói kérdésre, tanúként megismételte a Kaiser ügyében indított perújítási nyomozás során korábban előadott vallomását, miszerint Hajdúnak és Kaisernek nincs köze a móri ügyhöz, őket se személyesen, se közvetve nem ismerte, a médiából értesült arról, hogy a hatóságok kapcsolatba hozták őket a mészárlással.
W. Róbert közölte, arról sincs tudomása, hogy korábbi gyanúsított társának, az előzetes letartóztatása alatt öngyilkosságot elkövető N. Lászlónak bármi köze lett volna Hajdúhoz vagy Kaiserhez.
Az ügyész perbeszédében a vád módosítását kérte, annak kimondását, hogy Hajdú nem bűnös a móri ügyben. Több más cselekmény kapcsán azonban nyereségvágyból elkövetett emberölés kísérlete, többszörösen minősülő, részben fegyveres rablások, súlyos testi sértés kísérlete, lőfegyverrel visszaélés, és közokirat-hamisítás miatt fegyházbüntetés kiszabását kérte. A vádbeszéd szerint "döntő momentum, hogy ebben az ügyben új bizonyítékok keletkeztek, amelyek döntően befolyásolták a bizonyítás menetét". Ugyanis 2006 őszén "egyszer csak" a földből előástak olyan lőszerhüvelyeket, amelyekről a szakértő megállapította, hogy azokat Móron használták. Ezután 2007 februárjában elfogták N. Lászlót és W. Róbertet, perújítási nyomozás indult a jogerősen tényleges életfogytiglanra ítélt Kaiser Ede ügyében, és 2008. árpilis 2-án a Fővárosi Főügyészség előre kitervelt, több emberen nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt a móri ügyben vádat emelt a Fejér Megyei Bíróságon W. Róbert ellen.