Csepeli lakossági forrásból úgy tudni, hogy Ferencvárosban – a legnagyobb csöndben – elkezdődött a roma lakosság szervezett kitelepítése Budapest más kerületeibe. Az SZDSZ, amely a romák egyenjogúságának szószólója, minden hátrányos megkülönböztetés legnagyobb ellenzője, mégsem szólal fel ellene – írja a csepel.info.
A csepeli Szent László úti lakótelep egyik háza előtt június 20-án állt meg egy teherautó. A földszinti, 52 négyzetméteres lakásba érkeztek meg az új lakók, ekkor még csak 11-en, de a továbbiakban még hat fő beköltözését várják. A ferencvárosi SZDSZ-es polgármester, Gegesy Ferenc nevében eljáró köztisztviselő által aláírt bérbeadói nyilatkozat 17 személyről szól. A jó környéknek számító, lakótelepen fekvő ingatlan lakói úgy érzik, belecsöppentek egy rémálomba, hiszen ennyi ember egyszerűen nem fér el egy ekkora lakásban. Az új lakók ráadásul korábban egészen más körülmények között éltek, és ez tovább nehezítheti a beilleszkedést.
Csepeliek küzdelme a Ferencvárosi Önkormányzattal
A társasház közös képviselői első megdöbbenésük után kiderítették, hogy a lakást a Ferencvárosi Önkormányzat vette meg, és adta ki a nagy létszámú családnak. Ezután írtak levelet Pál Tibornak, a IX. kerület MSZP-s alpolgármesterének, melyben kifogásolják, hogy ennyi embert kényszerítettek ilyen kicsi lakásba, ahol az egy főre jutó lakószoba alapterülete nem éri el a 3 négyzetmétert.
Pál Tibor ferencvárosi MSZP-s alpolgármester válaszlevelében azt tartotta fontosnak, hogy a család korábban még ennél is kisebb alapterületű lakásban lakott, és az 1993. évi LXXVIII. törvény mindössze arra kötelezi a bérbeadót, hogy az épület felújítása vagy bontása esetén a bérlők részére Budapest területén ajánljon fel beköltözhető állapotú cserelakást. „Sajnálatos módon nem tudjuk befolyásolni, hogy egy bérlő a beköltözést követően – az általa megjelölt családtagjain túlmenően – hány személyt fogad be a bérleménybe. A jelenleg hatályos jogszabályok szerint azonban a bérlő a bérbeadó írásbeli hozzájárulása nélkül is befogadhatja lakásába szülőjét, házastársát, gyermekét, befogadott gyermekének gyermekét. Úgy gondolom, hogy az egy bérleményben lakó családok lakáshelyzetének megoldása nem kizárólag az önkormányzat feladata, a bérlőnek és családjának is tenniük kell azért, hogy helyzetükön javítsanak” – hangzott a válaszlevél, melyben az alpolgármester kiemelte: nem áll módjukban a családnak nagyobb alapterületű lakást felajánlani.
A Ferencvárosi Önkormányzat Gegesy Ferenc polgármester megbízásából adott bérbeadói nyilatkozata egyértelműen számszerűsít: az 52 négyzetméteres alapterületű lakásba a két bérlőn kívül jogszerűen további két főt, a bérbeadó hozzájárulása nélkül befogadott személyekkel pedig további 13 főt nevesít meg. Az önkormányzat tehát pontosan tudta, hogy a lakást gyakorlatilag 17 főnek utalják ki. A roma család másik kerületbe való kitelepítését az önkormányzat anyagilag is támogatta, mint a dokumentum írja: a költözködéssel kapcsolatos költség megtérítése – számla alapján – a Ferencvárosi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Irodája volt jogosult.
A csepeli önkormányzat hallgatott
Titokban tartotta viszont a botrányos fejleményeket a csepeli önkormányzat vezetése a saját testülete előtt is. A képviselők semmilyen írásos feljegyzést nem kaptak az esetről, és nem értesítették még az önkormányzat lakásügyi bizottságát, sőt az ügyben esetleges eljárásra jogosult szakhatóságokat (ÁNTSZ, gyámügy, stb.) sem a történtekről. A szabadságát töltő Tóth Mihály polgármester nevében eljáró Orosz Ferenc alpolgármester küldött viszont egy levelet Demszky Gábornak, amely a bérbeadói nyilatkozattal egyet nem értésről, a jövőbeni egyeztetés fontosságáról, a „probléma megoldásáról” szólt.
(Csepel.info)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.