MDF: kampányba kezdett az MSZP

A szocialisták legújabb plakátkampánya egyet bizonyít: a kormány is érzi, hogy baj van, egyre bizonytalanabb a büdzsé elfogadásában, és már reális esélyt lát az előre hozott választásokra – áll a MDF közleményében.

MNO
2008. 09. 30. 11:28
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az MDF szerint a kormányfő azzal önthetne tiszta vizet a pohárba, ha mihamarabb bizalmi szavazást kérne maga ellen a Parlamentben. A Magyar Demokrata Fórum szerint abszurd, hogy az ország jelenlegi helyzetében az MSZP ismét üres propagandába kezd. Úgy tűnik, a kormány is látja, hogy baj van, így inkább előremenekül. Nem történik más, mint hogy az MSZP megkezdte választási kampányát. Láthatóan a kisebbségi kormány maga is egyre bizonytalanabb a költségvetés elfogadásában, és már reális esélyként számol az előre hozott választásokkal – szerepel a nyilatkozatban.

Az MSZP nem sportszerű, amikor ő maga már kampányba kezd, mert tudja, hogy előre hozott választások lesznek, azonban ezt a többi párt felé nem teszi egyértelművé. A konzervatív párt ezért úgy véli, helyesebb lenne, ha az MSZP belátná: a nyilvánosság előtt is világossá kell tenni, hogy ahogy eddig ment, úgy nem megy tovább. Kár várni további hónapokat a költségvetés elutasításig, kár várni annak kimondására, hogy előrehozott választások lesznek Magyarországon – olvasható Herényi Károly, az MDF frakcióvezetőjének közleményében.

(OS)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.