Herman István erről keddi, budapesti sajtótájékoztatóján beszélt. A politikus arra akar választ kapni, hogy hány orvosra és szakdolgozóra adták ki az engedélyt, tekintettel arra, hogy a kórház dolgozói közül 720-an nem akarnak a HospInvesttel együttműködni. Mint mondta, be akarnak tekinteni az iratokba, mert ködösítés és a kórház dolgozóinak megfélemlítése zajlik. Szerinte arról van szó, hogy „egy baráti lobbi bármi áron meg kívánja szerezni a kórház működését”.
Misz Mihály, a kórház főorvosa a sajtótájékoztatón azt mondta: szerinte megfellebbezhető az ÁNTSZ döntése, amelyet a szakember több ok miatt is furcsának tartott. Mint mondta, először elvitték az észak-magyarországi ÁNTSZ-től a döntést, az ottani tiszti főorvos az utolsó pillanatban jelentette be, hogy elfogult, majd az eljárás Veszprémbe került, ahol még szombaton is azon dolgoztak, hogy kiadhassák az engedélyt. Szerinte az is furcsa, hogy az ÁNTSZ nem várta meg a kórház ügyében indított bírósági eljárás végét.
A kórház miatt korábban éhségsztrájkoló orvos arról is beszámolt, hogy a kedd délelőtti sztrájktárgyaláson nem közeledtek az álláspontok, délután összdolgozói értekezleten döntenek a következő lépésekről, amelyek között a sztrájk is szóba jöhet. Misz Mihály hangsúlyozta: az egri kórház semmivel sem jobb vagy rosszabb, mint bármely hasonló méretű magyar kórház, ezért nem igaz, hogy a HospInvest menti meg az összeomlástól. A főorvos szerint az orvosok háromnegyede és a szakdolgozók fele azért nem ír alá szerződést a HospInvesttel, mert a cég nem tud jó példát felmutatni. Mint mondta, járt a HospInvest által működtetett gyöngyösi és hatvani kórházban, és nem kíván ilyen körülmények között dolgozni.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.