Megszűnik a 4-es metróért felelős vezérigazgató-helyettesi pozíció és a korábbi operatív projektmenedzser, Klados Gusztáv végzi majd a DBR Metró Projekt Igazgatóság projektigazgatói feladatait, ezért Olti Ferenc metróért felelős vezérigazgató-helyettes munkájára a jövőben tanácsadóként számít a BKV vezetése. Közös megegyezéssel pedig távozik Balogh Árpád, az eddigi projektigazgató. A közlemény szerint a szakember teljesítette a kinevezésében vállalt feladatokat, hiszen bővült a DBR szakembergárdája, az ütemtervek összehangolása megtörtént, és a tenderek előkészítése lezajlott, azaz a feladatok megvalósultak. Ugyanakkor szükség van a nemzetközi és kivitelezői oldalon egyaránt megszerzett tapasztalatokra, egy, a korábbinál műszakibb látásmódra. Ezért Klados Gusztáv, az eddigi operatív projektmenedzser kerül az építtető projektigazgatói székébe.
A személyi változásokban érintett még Balogh Zsolt, a BKV műszaki vezérigazgató-helyettese, akit a cég vezérigazgatója közvetlen első számú helyettesének, azaz a társaság általános vezérigazgató-helyettesének nevezett ki. Balogh Zsolt a jelenlegi vezérigazgató, Kocsis István kinevezéséig vezette megbízott vezérigazgatóként februártól a közlekedési vállalatot, amelynek vezérigazgatói posztjára maga is pályázott.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.