A rendőrség honlapján közzétett kommüniké szerint a fokozott ellenőrzés célja elsősorban a gyalogosok szabálykövető magatartásának „kikényszerítése” a közlekedés biztonságának növelése érdekében. Mint írták, meg kell akadályozni a gyalogosok által elkövethető közúti közlekedési szabályszegések elkövetését, így például azt, hogy a zebrákon a gyalogosok a tilos jelzés ellenére is áthaladjanak. További célként említik a kerékpáros balesetek megelőzését, a szeszesital befolyása alatt lévő járművezetők kiszűrését és a kerékpárokra vonatkozó műszaki előírások betartatását.
Az ORFK szerint az ellenőrzéseket elsősorban a gyalogos-átkelőhelyek közelében, valamint a kerékpárosok által okozott, illetve elszenvedett közúti közlekedési balesetek megnövekedett száma és az ezzel párhuzamosan jelentkező társadalmi igény indokolja. Megjegyzik, a szabálysértések miatt olyan szankciót alkalmaz a rendőrség, amely arányos a fokozott ellenőrzés céljával és jelentőségével. A közlekedésben résztvevők közül a gyalogosok és a kerékpárosok vannak a legveszélyeztetettebb helyzetben – teszik hozzá.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.