Mozgáskorlátozottak mentését gyakorolták

Mozgássérültek és segítséggel élők mentését gyakorolta a tűzoltóság és a mentőszolgálat egy figyelemfelhívó demonstráció keretében csütörtökön Budapesten.

MNO
2008. 10. 02. 13:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Mozgássérültek Budapesti Egyesülete épületénél tartott gyakorlaton a bejelentés szerint tűz üt ki, a tűzoltóknak és a mentőknek pedig azonnal ki kell üríteniük a földszintes épületet, ahol mozgáskorlátozottak és segítséggel élők dolgoznak.

Czövek László, az akciót szervező Helló Rádió – amely elsősorban a segítséggel élőknek szól – programvezetője elmondta: azért van szükség ilyen gyakorlatokra, mert a mozgáskorlátozottak közül egyre többen térnek vissza a munkaerőpiacra, és mind a munkáltatóknak, mind pedig a tűzoltóknak fel kell készülniük az ő mentésükre is.

A gyakorlat Czövek László értékelése szerint jól sikerült, ugyanakkor tapasztalható volt némi bizonytalanság és megilletődöttség a tűzoltók részéről. Jambrik Rudolf, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság tűzoltási csoportvezetője összességében nagyon jó minősítést adott, ugyanakkor elmondta azt is, hogy voltak kommunikációs problémáik.

Molnár Péter, a tűzoltóság szóvivője, aki maga is részt vett a mentésben, az MTI-nek azt mondta: nehezítő körülmény volt, hogy mozgáskorlátozottakat kellett kimenekíteni, mert ehhez több tűzoltóra van szükség, ezért nagyobb erőkkel kell kivonulni. A mentés során arra is gondolni kell, hogy a kerekes székkel vagy járókerettel hogyan tudnak közlekedni az épületben – tette hozzá a szóvivő.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.