Ughy Attila (Fidesz), a bizottság elnöke és Horváth Gyula (MSZP) alelnök elmondta: Wertán Zsolt, VI. kerületi és fővárosi KDNP-képviselő felvetésére foglalkoztak ezzel a kérdéskörrel. Wertán Zsolt a múlt héten azt közölte, hogy a térségben élők panaszát jogosnak tartva lépni kíván ez ügyben. A politikus elmondta: a Podmaniczky utca lakói azóta szenvednek a megnövekedett zajtól, amióta a kormányzati negyed kialakítása érdekében lebontották az út melletti házakat, amelyek addig felfogták a vasút zaját.
Megjegyezte, a VI. kerületi önkormányzat kormánypárti többsége is egyetértett azzal, hogy ő képviselje a helyiek érdekeit a Fővárosi Közgyűlésben. A városképvédelmi bizottság elnökének és alelnökének tájékoztatása szerint a testület felkérte a főpolgármestert annak vizsgálatára, indokolt-e a zajvédő fal, s ha igen, milyen módon, mikor és milyen forrásból lehet azt megvalósítani.
Horváth Gyula megjegyezte, hogy a zajvédelemre a fal mellett alkalmas lehet egy domb kialakítása, vagy növényzet, fasor telepítése is. Ughy Attila kiemelte: azután, hogy Keller László (MSZP) pénzügyminisztériumi államtitkár szerint az állam számára nyereséges volt az egyébként meghiúsult kormányzati negyed projekt, joggal várható el, hogy az állam pénzt fordítson a MÁV-épületek lebontása miatt zajossá vált környék zajmentesítésére.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.