Orbán: Cigánybűnözés nincs, de cigány bűnözők vannak + Videó

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Orbán Viktor szerint cigánybűnözés nincs, de cigány bűnözők vannak. A Fidesz elnöke a köztársasági elnökkel folytatott szerdai megbeszélése után azt mondta: súlyosbítja a bajt, ha nem mondják ki, hogy a cigány származású bűnelkövetők aránya napról napra növekszik.

MNO
2009. 02. 11. 16:30

Szerinte a magyar kormányzati logikával ellentétben nem az államháztartás, hanem a családi háztartások vannak nehéz helyzetben, ezért „nem az állam felől kellene gondolkodni a gazdaság irányába, hanem éppen fordítva”, a családok és a magyar vállalkozások felől kellene közelíteni. Mint mondta, a Fidesz továbbra is a magyar vállalkozások megerősítésében, munkahelyteremtésben és a jelentős adócsökkentésben látja a kiutat.

„A Fidesz készen áll a kormányzásra”

Kérdésre válaszolva azt mondta, hogy a köztársasági elnök kérdése nélkül is elmondja minden alkalommal, hogy a Fidesz készen áll a kormányzásra. Kijelentette: a kormányzati bejelentéseknek egy közös nevezője van: hogy egyet sem lehet belőlük komolyan venni. Orbán Viktor és Sólyom László találkozóját az államfő kezdeményezte. A Köztársasági Elnöki Hivatal a megbeszélés után küldött közleményében azt írta, hogy a Fidesz elnöke a gazdasági válsággal és a közbiztonság állapotával kapcsolatos ellenzéki álláspontról tájékoztatta az államfőt.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.