Veszélyt jelent az instabilitás a szomszédságban?

Az Európai Unió közös keleti szomszédságpolitikájáról rendeznek tanácskozást májusban Budapesten – mondta Szentiványi Gábor külügyi szakállamtitkár vasárnap.

MNO
2009. 04. 26. 13:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A megbeszélésen egyebek mellett az Ukrajnával, Moldovával és Fehéroroszországgal fenntartott viszonyról is szó lesz. „Szeretnénk, ha minél előbb tartalmas együttműködés alakulna ki ezekkel az országokkal. Magyarország a maga módján erős támogatója, egyik éllovasa ennek a folyamatnak” – hangsúlyozta Szentiványi Gábor, hozzátéve, hogy Ukrajnával, Moldovával és Fehéroroszországgal is fontos kapcsolatokat ápolunk.

A keleti partnerség – amelynek az említetteken kívül részvevője Grúzia, Azerbajdzsán és Örményország is – az EU egyik új kezdeményezése, amelyet május 7-én Prágában egy csúcstalálkozó keretében indít hivatalosan útjára a közösség. A magyar diplomácia ezért kezdeményezte, hogy május második felében tartsanak szakértői eszmecserét Budapesten a keleti partnerséget aktívan támogató uniós államok részvételével – tette hozzá a szakállamtitkár.

A megbeszélésen egyebek mellett arról lesz szó, hogy mit tud ajánlani az Európai Unió a keleti szomszédoknak. A cél az, hogy a következő soros – svéd – uniós elnökség végére már konkrét megoldásokat is lehessen kínálni ezeknek az államoknak – mondta. A tanácskozásra tíznél több uniós tagállam külügyi szakértőjét várják, nem csak a kelet-közép-európai régióból – fűzte hozzá.

Szentiványi Gábor kiemelte: az instabilitás a szomszédságban potenciális veszélyt jelent, ezért minden eszközt fel kell használni, hogy sikerüljön a stabilitást megteremteni, erősíteni. Ennek egyik része lehet az EU keleti szomszédjainak támogatása abban, hogy közeledhessenek az unióhoz. Fontos, hogy mindez nem irányul Oroszország ellen – mutatott rá.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.