A romák akár életüket is adják a szélsőjobb megállításáért

A cigányságnak nincs mit veszítenie. Nem félnek és akár életüket is adják, hogy gyermekeik jövőjéért a „beteges szélsőjobboldalt” sikerüljön megállítani – hangzott el csütörtökön azon a sajtótájékoztatón, ahol az MCF-Roma Összefogás Párt Heves megyei EP-jelöltjeit mutatták be.

MNO
2009. 05. 21. 14:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az MCF-Roma Összefogás Párt európai parlamenti listáján két Heves megyei jelölt is előkelő helyen szerepel: dr. Magyar Elemér egri ügyvéd, ismert jogvédő a hatodik, míg a karácsondi illetőségű főiskolai hallgató, Csík Imre a hetedik. Mindezt csütörtökön Egerben sajtótájékoztatón jelentették be az érintettek Hódi Sándor megyei pártelnök, a megyei cigány kisebbségi önkormányzat elnöke társaságában.

Hódi szavai szerint a Kiss Zsolt egyetemista által vezetett listán diplomások, tanárok, több nyelven beszélő cigány emberek találhatók, akik elsősorban a jövőre koncentrálnak. Minimum egy mandátumra számítanak. Dr. Magyar Elemér elmondta: nagy megtiszteltetés számára, hogy az Európai Unióban az egyetlen, roma „színekben” induló párt képviselőjelöltje lehetett. Történelmi esemény, hogy sikerült összegyűjteni országosan a kellő számú ajánlószelvényt. A fő ellenfélnek természetesen a Jobbikot tekintik, de tisztában vannak azzal, hogy más pártok is „pályáznak” a roma választókra.

A cigány szavazóknak tudniuk kell, hogy egy párt a saját érdekeit, nem pedig a romák érdekeit képviseli. Csík Imre szerint fő céljuk a szélsőjobboldal visszaszorítása, a roma integráció, a munkaerőpiacra jutás felgyorsítása. Berkes Elemér megyei kampányfelelős kifejtette: nincs mit veszítenie a cigányságnak. Nem félnek, akár életüket is adják, hogy gyermekeik jövőjéért a „beteges szélsőjobboldalt” sikerüljön megállítani.

(heol.hu)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.