Laborc panasza

Panasszal élt a múlt héten a vám- és pénzügyőrség országos parancsnokánál Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) főigazgatója az UD Zrt. ügyével kapcsolatos nyomozást megszüntető határozat ellen. Laborc amiatt panaszkodik, hogy nem rendeltek ki független igazságügyi könyvszakértőt az UD pénzmozgásainak tisztázása végett, és nem vizsgálták meg „a cégháló tulajdonosi hátterét” sem, valamint a cégek egymás közti számlázási rendjét sem ellenőrizték.

Ha nem ismernénk a tavaly szeptemberben kirobbant titkosszolgálati botrány hátterét az annak idején meglepő nyíltsággal összevissza fecsegő Szilvásy György titokminiszternek köszönhetően, azt gondolhatnánk, hogy világszínvonalon működik a Nemzetbiztonsági Hivatalunk. Hiszen arra is van erejük, kapacitásuk, hogy a magáncégek tulajdonosi hátterét fürkésszék. Sőt még arra is van gondjuk, hogy kiderüljön, az UD Zrt. számlázásaival nem az adóoptimalizálást tekintették-e célnak, ahogy azt Oszkó Péter pénzügyminisztertől vagy Bajnai Gordon kormányfőtől ellesték, és nem rövidítették-e meg trükkös módon az államot. Ha Laborc Sándor tevékenységét csupán ennek az egyetlen panaszbeadványnak a tartalma alapján vennénk górcső alá, ez is elegendő volna ahhoz, hogy belássuk: alkalmatlan a posztjára. Hiszen az NBH-sok orra előtt utaltak gyanús körülmények között milliárdokat a stratégiai fontosságú – így a nemzetbiztonsági szakszolgálatok különleges védelmét élvező – Magyar Villamos Művekből offshore cégek számláira. Sőt a nemzetbiztonsági szempontból is kiemelkedő jelentőségű Mol irányítási jogáért is több ellenséges felvásárlási kísérlet zajlott le úgy, hogy az NBH nem nagyon törte össze magát, hogy védelmet nyújtson. Vagy a Molnak jó oka volt rá, hogy ne tartson igényt az NBH szakértelmére, ezt sem lehet kizárni. Figyelemre méltó momentum volt a lehallgatási botrány tetőfokán, amikor kiderült: éppen az UD szakemberei voltak azok, akik biztosították, hogy a Mol kényes üzleti információi ne kerüljenek ellenséges kezekbe. Nem véletlen, hogy nem az NBH segítségét kérték, hiszen sajtóhírek szerint a Molnál annak idején éppen arra figyeltek fel, hogy üzleti információik egyes kormányzati szervekhez szivárogtak ki, amik aztán az oroszoknál kötöttek ki.

Tudni kell, hogy a Mol az a magyar vállalat, amely a magánberuházásban megépülő Nabucco gázvezeték-hálózat projektjében érdekelt. A beruházás célja, hogy enyhítse hazánk és Európa energiafüggőségét az oroszoktól. Ugyanakkor nagy erőkkel folyt az oroszok által preferált Déli Áramlat-projekt nyélbe ütése, amely felett Gyurcsány Ferenc oly nagy vehemenciával bábáskodott.

Az UD Zrt.-ügy hátterében meghúzódó információknak és ezek összefüggésének feltárása nehéz feladat, ha lassan is, az idő előrehaladtával tovább tisztul a kép. A Nemzetbiztonsági Hivatal szerepének tisztázása is elkerülhetetlen lesz, hiszen azért ruházza fel őket a törvény különleges jogosítványokkal, hogy a haza érdekeit szolgálják és nem pedig hatalmi, pártpolitikai érdekeket. Rögzítenünk kell azt a tényt is, hogy Laborc Sándort már kinevezésekor sem övezte közbizalom. Szilvásy György titokminiszter javaslatára Gyurcsány annak ellenére nevezte ki, hogy a parlament nemzetbiztonsági bizottsága nem támogatta. Laborcot 1983 és 1989 között a KGB hírszerzési akadémiáján képezték ki, így aztán „szakmai felkészültsége” Gyurcsány számára „megkérdőjelezhetetlen” volt.

„A régi kommunista nómenklatúra és titkosszolgálatok még mindig tevékenykednek Bulgáriában és Romániában. De azt kell mondanom, Magyarország esete is nagyon, nagyon kiábrándító” – fogalmazott egy diplomata a Laborc kinevezésének botrányával foglalkozó The New York Timesnak. Egyes külföldi megfigyelők a kommunizmus összeomlása utáni időszak legnagyobb belpolitikai botrányának nevezték az UD Zrt. ügyét. Az ügy tavaly szeptemberben robbant, amikor a kormány az IMF-hitel felvételén dolgozott. Nem kizárt, hogy a hitelfelvételről való figyelemelterelés volt a cél. A rendőrség – nagy sajtócsinnadratta mellett – házkutatást tartott a biztonsági cégnél, majd Szilvásy bejelentette, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal több hónapig tartó nyomozás után feltárt „egy polipszerűen működő árnyék-titkosszolgálatot”, amely állítása szerint tiltott adatgyűjtést végzett, ennek során magántitkot, banktitkot és államtitkot sértett, elektronikus levelekhez és híváslistákhoz fért hozzá. Szilvásyék nem kevesebbet állítottak, mint hogy 2008 elején ez az árnyék-titkosszolgálat kémprogramot telepített a Nemzetbiztonsági Hivatal és a kormányzat szervereire. „Az NBH azonban felfedezte a kémprogramot, így a szolgálat dezinformációs kampányba kezdett” – borzolták tovább a kedélyeket. Aztán hosszú hallgatás után a nyomozati munka eredményeként megtudhattuk, hogy nem az NBH számítógépeire helyeztek kémszoftvereket, de még csak nem is a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) informatikai rendszerébe akartak bejutni, hanem a titkosszolgálat egy lehallgatott telefonbeszélgetést egyszerűen félreértett: az UD Zrt. vezető informatikusa a Macintosh operációs rendszert rövidítette „Mek” -nek, amit „MeH-nek” értettek az NBH-nál. Azaz, amikor az informatikus arról beszélt, hogy megnéz valamit a Mac, azaz a számítógép könyvtárában, akkor az NBH-nál azt hitték, hogy a MeH informatikai rendszerébe kíván behatolni. Ez a félrehallás volt az alapja a kormányzati gerinchálózat megtámadásáról szóló, Szilvásy által folytatott hisztériakampánynak. Az már a féktelen gátlástalanság, a politikai gengszterizmus iskolapéldája, ahogy Szilvásyék a lehallgatott beszélgetéseket tipikus maffiamódszerekkel politikai célokra is felhasználták Dávid Ibolya MDF-pártelnöki hatalmának megőrzése érdekében. Csak most, utólag látjuk tisztán, miféle célt szolgálhatott az MDF belügyeibe való beavatkozás titkosszolgálati segédlettel. Ha sikerült volna Dávid belső ellenzékének új elnököt választani az MDF élére, akár Almássy Kornél személyében, akkor ma nem a szocialista Bokros Lajos képviselné a „rendszerváltó” pártot az EP-ben, és nem támaszkodhatna kritikus pillanatokban a szocialista kormány az MDF szavazataira.

Egyre valószínűbbnek tűnik, hogy a lehallgatási botrányt nem véletlenül robbantották ki. Hiszen az MDF elnökének ostoba reakciójára előre számíthattak, várható volt, hogy Dávid majd szalad fűhöz-fához, hogy világgá kürtölje, milyen CD-t fújt be postaládájába a szél. Mint ahogy arra is számíthattak, ki fog szivárogni, hogy Csányi Sándort, az OTP elnök-vezérigazgatóját, a Mol igazgatóságának alelnökét ki és milyen „kényes tartalmú” információval kereste meg telefonon. A pocsolyába akartak rántani egy üzletembert, aki két stratégiai fontosságú cégnél is vezető beosztásban tevékenykedett, ráadásul mindent megtett azért, hogy se az orosz ellenséges befolyásolási kísérlet ne vezessen eredményre a Molnál, se az OTP-t ne tudja betámadni a hírhedt külhoni magyar pénzmágus. Utólag jól látható: a korábbi, Csányi elleni zsarolási ügy is ebbe a folyamatba illeszkedik.

A végjáték egyébként a független ügyészségnek köszönhetően törvényeinknek megfelelően zajlik. Gyurcsány Ferenc már bukott miniszterelnök, a kémbotrányban szerepet játszó Szilvásy György ma rabosított gyanúsított, Dávid Ibolya ma már csak egy pártelnöki karikatúra, az UD Zrt. vezetői ellen pedig minden komoly vádpontban bűncselekmény hiányában megszüntették a nyomozást. Laborc Sándor ma még az NBH igazgatójaként panaszkodik. Megteheti, hiszen „a régi kommunista nómenklatúra és titkosszolgálatok” még mindig szabadon tevékenykedhetnek. Ki várja el komolyan Bajnai Gordon kormányfőtől, Gyurcsány volt üzleti partnerétől, hogy elődje legjobb cimboráját, Szilvásyt kipenderítse a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. humánpolitikai és koordinációs főigazgatói székéből is?

(Torkos Matild)