
origo.hu
Orbán Viktor: Nem hagyjuk, hogy az újabb brüsszeli hülyeség árát ismét velünk fizettessék meg
A Hír Televízió felvételét itt nézheti meg.
A Fidesz elnöke a Konrad Adenauer Alapítvány által a határnyitás 20. évfordulóján szervezett budapesti konferencián pénteken elmondta: pontosan tudja, hogy az előző rendszer, a szocializmus mit csinált az emberből, ezért mindent meg fog tenni, hogy ennek a rendszernek a képviselői és szellemi utódai ne gyakorolhassanak hatalmat.
Az ellenzéki pártelnök azt mondta, a többség önmagában nem elég. Mint mondta, Kelet-Európában a szabadság, a jog és a közjó összetartozására akarják építeni egész Európa jövőjét, s ha a többséget erre használják, akkor megérdemlik azt, ha nem erre, akkor pedig azt érdemlik meg, hogy elveszítsék a többséget.
A határnyitás – Út a szabadságba című konferencián a politikus kifejtette: a közös tapasztalatok adják az alapját annak, hogy Magyarország és Németország megértse egymást, hiszen 1949 után Magyarország egésze, Németországnak pedig negyede megszállási övezet lett. Orbán a II. világháború utáni német újjáépítésre utalva arról beszélt, hogy egy ország újjáépítését úgy lehet elkezdeni, hogy kézről kézre kell adni a téglákat, közben meg kell szólítani egymást. Ezekre a tapasztalatokra, „téglaadogatás, polgári gesztusok kíséretében, attól tartok Magyarországion is hamarosan szükség lesz” – mondta. Az ellenzéki pártelnök kijelentette: a többség önmagában nem elég. Kelet-Európában a szabadság, a jog és a közjó összetartozására akarják építeni egész Európa jövőjét, s ha a többséget erre használják, akkor megérdemlik azt, ha nem erre, akkor pedig azt érdemlik meg, hogy elveszítsék a többséget.
Úgy fogalmazott, hogy Európa ma olyan világ, ahol demokratikus politika uralkodik, az pedig a többség felhatalmazásán nyugvó közéleti rendszer. "Vagyis a demokratikus politika arról szól, hogy többséget teremtünk azon törekvések mögé, amelyet képviselünk" – mondta, megjegyezve, akkor van ez így, ha komolyan gondolják, hogy a hivatásuk az emberek életének jobbá tétele. Orbán a rendszerváltáshoz kötődő tévhitnek nevezte azt, hogy Magyarországon nem volt tömegmozgalom, a rendszerváltás az elitek kiegyezése lett volna. Példaként említette, hogy 1988 után négy nagy tömegdemonstráció is volt, és szerinte ha azok nem lettek volna, akkor az átmenet egészen másképp zajlott volna le.
A Fidesz elnöke szerint az is a tévhitek közzé tartozik, hogy a magyar rendszerváltás a kedvező világpolitikai helyzetnek, az elszánt reagani politikának, a gorbacsovi peresztrojkának köszönhető. Úgy vélte, ha ez igaz lenne, akkor a közép-európai országokban a fennálló diktatórikus rendszer konzerválódhatott volna szovjet befolyás nélkül.
Németh Miklós volt miniszterelnök azt mondta, „mi nem tettünk lehetetlent, de megtettünk mindent, ami lehetséges volt. A magyar nép, az akkori ellenzék, a formálódó pártok és mindenki támogatását övezve”. Hozzáfűzte: erre húsz év után is büszke. Németh személyes emlékeket idézett fel a határnyitásról. Elmondta, hogy Helmut Kohl kancellár könnyes szemmel fogadta azt, amikor elmondta neki, hogy nem fogják kitoloncolni az országból az NDK-sokat.
(MTI)
Orbán Viktor: Nem hagyjuk, hogy az újabb brüsszeli hülyeség árát ismét velünk fizettessék meg
Feltámadt a Simson Schwalbe, de az árán meg fog lepődni
"Összekapaszkodunk a gyászban" – Bódi Csabi megszólalt a szörnyű családi tragédia után
Döntés született Strasbourgban: jogerősen pert vesztettek a viselkedni nem tudó Hadházyék
Szoboszlaival leszámoltak Liverpoolban; hazatérhet a válogatott csatár
Ha a „Fidesz-szavazóról” mint buzi- és mindengyűlölő, dagadt tahóról énekelsz, annak van nemzetegyesítő ereje szerinted? – Lovasi András új daláról
Havas Henrik szénné égett, a maradék nimbusza is szertefoszlott + videó
A Magdeburg nyerte meg a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját!
Elszabadultak az indulatok a lángos ára miatt, mutatjuk, mennyi az annyi
Felújítás jön a MÁV-nál, az egyik vonalon egy hét múlva csak pótlóbusszal lehet majd közlekedni
Ez a futball borzalma - az angolok egy meccs után temetik a klubvilágbajnokságot
Kovács István játékvezető hihetetlen helyzetbe került a klubvilágbajnokságon + videó
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.