Draskovics megfontolandónak tartja Sólyom javaslatait

A kormány egy külön ebből a célból, néhány héten belül megtartandó teljes ülésnapot javasol az Országgyűlés házbizottságának az államfő által megfontolásra visszaküldött polgári törvénykönyv megvitatására, hogy minden parlamenti párt kifejthesse a véleményét a kódexszel kapcsolatban – jelentette be Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter pénteken.

MNO
2009. 10. 16. 16:09
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Országgyűlésnek kedden visszaküldött törvénykönyvvel kapcsolatos államfői javaslatokat a miniszter megfontolandónak nevezte. Hozzátette: Sólyom László köztársasági elnök valamennyi felvetését komolyan tanulmányozni fogják.

A miniszter azonban már elöljáróban részben elfogadhatónak nevezte az államfő néhány meglátását, például azt, hogy a közeli hozzátartozók házassága továbbra is jegyzői engedélyhez kötött legyen. Más kérdésekben azonban – például az elévülésre vonatkozó köztársasági elnöki észrevétellel összefüggésben – azt mondta: a jelenlegi vizsgálatuk szerint itt nem indokolt a változtatás.

Draskovics Tibor szerint az államfő észrevételei két csoportba oszthatók. Sólyom László egyrészt jelzett néhány szerkesztési problémát, miszerint három-négy rendelkezés nem a megfelelő fejezetben található. Ezeket a felvetéseket megvizsgálják, és szükség esetén korrigálják a javaslatot – mondta a miniszter. Az észrevételek másik csoportjában a miniszter szerint az államfő a törvény által választott megoldást vitatja, vagy fejezi ki azzal kapcsolatos aggályait. Ezek egyikét, hogy a polgári jog által védett személyiségi elemek között nem említi külön a törvény az emberi méltóság védelmét, Draskovics szimbolikus, de fontos kérdésnek nevezte. Azt mondta: Sólyom Lászlónak ebben mindenképpen igaza van és ezt feltétlenül pótolni fogják.

A közeli hozzátartozók házasságkötésével kapcsolatban hangsúlyozta: változatlanul helyesnek tartja a parlament által megszavazott javaslatot. Kifejtette korábbi álláspontját, miszerint a közeli hozzátartozók közötti kapcsolat esetében nem a házasság intézménye, hanem a felek közötti szexuális kapcsolat jelentheti a problémát az esetlegesen genetikailag sérült utódok miatt. Kitért arra is, hogy a jegyzőnek ma nincsenek mérlegelési szempontjai ezeknek a kérelmeknek az elbírálásakor, tehát minden ilyen döntés szükségképpen szubjektív. Hangsúlyozva, hogy nem a javaslat végleges változatát ismerteti, a miniszter elképzelhetőnek nevezte: a közeli hozzátartozók házasságkötését oly módon szabályozzák, hogy az egyetlen kivétellel továbbra is jegyzői engedélyhez kötött legyen. A kivétel azokban az esetekben lenne érvényes, ha a párnak már gyermeke született, mert a miniszter szerint ekkor már az államnak semmi oka nincs megtiltani a házasságkötést, az érdek már az, hogy a gyermek családon belül nőhessen fel.

Az MTI kérdésére válaszolva a miniszter azt mondta: „az engedély fenntartásának egyetlen indoka a társadalom finoman szólva sem pozitív hozzáállása az ilyen körben létrejött házasságokhoz”. Szólt arról is, hogy nincs statisztika a közeli hozzátartozók közötti házasságokról, de évente legfeljebb csak néhány esetről lehet szó.

Az új Ptk.-nak az örökléssel kapcsolatos részéről szólva hangsúlyozta: jelentős változás történt ebben a körben, és magát a változtatást az államfő nem kifogásolta. Jelenleg a megözvegyült házastárs minden felett haszonélvezeti jogot szerez akkor is, ha nem ő, hanem például a gyermekek öröklik a lakást, az autót, vagy a nyaralót. Ezzel szemben az új Ptk.-ban az özvegy ugyanolyan arányban örököl, ahogy a gyermek, vagy a gyermekek és a haszonélvezet joga csak az általa lakott lakásra vonatkozik – mondta a miniszter. Hozzátette: ehhez a változáshoz kapcsolódik egy rendelkezés, amely szerint a többi örökös kérheti az özvegy haszonélvezetének megváltását a bíróságtól. A bíróság ezt meg is ítéli, de tekintettel kell lennie az özvegy méltányos érdekeire. Az államfő azt kifogásolta, hogy a „méltányos érdekekre való tekintet” nem ad kellő garanciát az özvegy számára. Draskovics előrevetítette: kiegészítenék a javaslatot azzal, mit is jelent ez a méltányos érdek, hogy biztosítsák, a haszonélvezet megváltása ellenére ne lehessen kitenni az özvegyet abból a lakásból, ahol adott esetben már évek óta él.

Az elévüléssel kapcsolatos államfői felvetést ismertetve a miniszter azt mondta: a köztársasági elnök azt javasolta, hogy a jogosult által tett egyszerű nyilatkozat – például a kötelezettnek megküldött felszólító levél – ne legyen elegendő az elévülés megszakításához, csak a követelés bírói úton történő érvényesítése. A miniszter azt mondta: úgy gondolják, hogy ez sem a jogosult, sem a kötelezett érdekét nem szolgálná, és a jelenlegi szabályozáshoz képest jelentős szigorítás lenne.

Szintén az államfő által tett, és a tárca által jelenleg nem támogatott javaslatként említette a miniszter, hogy Sólyom László helytelennek tartja a szerződéskötés után adott foglalót. Draskovics szerint indokolt a kodifikációs bizottságnak az a javaslata, hogy a teljesítés egyik biztosítékaként ezt is lehessen alkalmazni. Az Országgyűlés szeptember 21-én fogadta el az új polgári törvénykönyvet, amelynek vitája egy évvel korábban kezdődött meg a parlamentben.

A Köztársasági Elnöki Hivatal kedden jelentette be, hogy az államfő megfontolásra visszaküldte a jogszabályt az Országgyűlésnek, mert véleménye szerint a polgári törvénykönyv kiemelkedő jelentőségű, a mindennapi életben leggyakrabban alkalmazott jogszabály, ezért annak minden részletében különösen átgondolt, időtálló törvénynek kell lennie.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.