Kanada egyelőre tűri a magyar menedékkérők tolongását

Egyelőre nem vezet be vízumkényszert Kanada Magyarországgal szemben, jóllehet a magyar menedékkérők száma az első háromnegyed évben majdnem ötszöröse volt a tavalyi összadatnak – jelentette a Canadian Press kanadai szövetségi hírügynökség az ottawai szövetségi kormányra hivatkozva.

MNO
2009. 10. 17. 8:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A jelentés szerint a Magyarországról érkező menekültstátuszért folyamodók száma szeptember végéig 1353-ra szökött fel. Ez az adat 2008-ban csak 285, 2007-ben pedig 24 volt. A menedéket kérők száma különösen az azt követő három hónapban növekedett meg, csaknem megkétszereződött, hogy Kanada vízumkötelezettséget vezetett be Csehországgal és Mexikóval szemben.

A kanadai hírügynökséget tájékoztató – közelebbről meg nem jelölt – források szerint a magyar menedékkérők döntő többsége roma származású. Jason Kenney bevándorlásügyi miniszter korábban megkérdőjelezte, hogy a cseh menedékkérők, akiknek többsége szintén a roma kisebbségből kerül ki, valódi menekültek, akiket üldöznének hazájukban, és akiknek aggódniuk kellene a biztonságuk miatt. A miniszter hivatala a Canadian Press pénteki híre szerint közölte, nincs kapcsolat a cseh vízumkényszer és a magyar menedékkérelmek ugrásszerű megnövekedése között.

A kanadai kormány a Canwest News Service kanadai hírügynökség október eleji jelentése szerint felszólította Budapestet, hogy tegyen lépéseket a menedékkérők beáramlásának megállítására. Budai Bernadett kormányszóvivő október 8-án azt mondta: kétségtelen, hogy egyre több a menekültstátuszt kérő magyar állampolgár Kanadában, a magyar és a kanadai hatóságok azonban hónapok óta egyeztetnek szakértői és kormányzati szinten egyaránt.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.