A Hír Televízió felvételét itt nézhti meg.
Pesti Imre vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a kormány ezzel hozzájárult ahhoz, hogy bizalmatlanság, hiteltelenség alakult ki az oltóanyag körül. A Fidesz szakpolitikusa úgy fogalmazott: a kormány egészségpolitikájában már-már direktívaként van jelen a hazugság és a „lúzerség”. Kérdésre hangsúlyozta: nem az oltóanyaggal van baj, hanem a kommunikációval.
Pesti Imre kifejtette: a kormányzat államtitokként kezelte a vírusellenes szerek mennyiségét, több ponton szembement az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlásával, és bizonytalan az oltóanyagot gyártó cég tulajdonosi háttere is. Megjegyezte továbbá, hogy a szakemberek véleménye sem egységes az oltóanyagról, ráadásul nincs európai törzskönyve a gyógyszernek, ami a nemzetközi tekintélynek sem tesz jót.
Zűrzavar, káosz, össze-vissza beszéd volt jellemző – összegezte véleményét a képviselő az új típusú influenzával kapcsolatos egészségügyi politikáról. Pesti Imre úgy látja, az ennek nyomán az oltóanyag körül kialakult bizalmatlanság és hiteltelenség eredménye az lett, hogy nagyon sok házi- és gyermekorvos nem adja be a védőoltást. Vagyis Magyarországnak van oltóanyaga, de a rossz menedzselés miatt sem a lakosság, sem a szakemberek nem szeretnék beadni, beadatni.
Az egészségügyi kormányzat úgy kezeli ezt a világjárványt, mint a világválságot: rosszul, dilettáns módon, hazugságokkal övezve, tehetségtelenül, mégpedig a magyar emberek, a magyar betegek, Magyarország kárára – mondta a fideszes politikus.
Kökény Mihály szerint sajnálatos, hogy nyilatkozatával Pesti Imre felrúgta azt a politikai konszenzust, ami a járványügyi biztonság kérdésében hetek, hónapok óta létezik a pártok között az Országgyűlés Egészségügyi bizottságában. Mint mondta, a bizottságban a lakosság biztonságérzetét javító, oltóanyagpárti álláspont alakult ki. Ebben a témában a közelmúltban egy egyhangúlag elfogadott állásfoglalást is kiadtak. Felhívta a figyelmet arra: az oltóanyagot gyártó Omninvest Kft. 15 éve állít elő szezonális influenza elleni oltóanyagot – eddig több mint húszmilliót – és eddig semmilyen probléma nem adódott az oltásokkal kapcsolatban. A szezonális influenza elleni oltóanyagok pedig ugyanazzal a technológiával készülnek, mint a H1N1 vírus elleni oltóanyag.
(mti)