Tekintse meg a Hír Televízió felvételét!
„A fővárosban van egy kis kavarodás, hogy finoman fogalmazzak. Ezekről a dolgokról – megmondom őszintén – én relatíve keveset tudok, mert maximum annyira, mint fővárosi politikus vagyok benne a főváros ügyeiben. Ezeket a belső, matematikai modelleket nem igazán ismerem, hogy ki kinek a kezét hogyan fogja, és ki hogyan akar szavazni, egyebek” – közölte Szanyi Tibor.
„Általában én nem vagyok híve az ilyen »oszlassuk fel« típusú műveleteknek. Tudom, a Fidesznek ez a mániája, hogy minden, ami létezik, és testület, azt fel kell oszlatni: hol az Országgyűlés, hol a Fővárosi Közgyűlés. Lehet, hogy előbb-utóbb a köztársaságot is fel akarnák oszlatni. Én – megmondom őszintén – nem vagyok ennek híve” – tette hozzá.
Lendvai Ildikó pártelnök már korábban jelezte: a kétharmados többséget igénylő indítványt nem szavazza meg az MSZP.
(hírTV)