A csornaiak világos üzenetet fogalmaztak meg Bajnaiéknak

Érvényes volt a vasárnap tartott időközi országgyűlési képviselő-választás Csornán, ahol a Fidesz–KDNP jelöltje, Gyopáros Alpár győzött 79,71 százalékos szavazati aránnyal. A részvétel 25,19 százalékos volt, vagyis épphogy megvolt az érvényességhez szükséges legalább 25 százalékos részvétel – tájékoztatott Döbrössy Adrienn, a választókerületi választási iroda vezetője. • Csorna: hatalmas Fidesz-győzelem, öt százalék alatt az MSZP

MNO
2009. 11. 23. 7:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Döbrössy Adrienn elmondta: az ötven települést lefedő, Csorna és környéki időközi országgyűlési képviselő-választás második fordulójában a választásra jogosultak 25,19 százaléka, 11 373 választópolgár adta le szavazatát. Ez a 19 század százalék – amellyel végül meghaladták az érvényességhez szükséges 25 százalékos részvételi arányt – körülbelül 80 szavazót jelent – tette hozzá. A vasárnapi voksoláson a legtöbb szavazatot (a voksok 79,71 százalékát) a Fidesz–KDNP jelöltje, Gyopáros Alpár kapta.

A második legtöbb szavazatot (10,53 százalékot) Takács Krisztián, a Jobbik Magyarországért Mozgalom jelöltje kapta. Harmadik az MSZP-s Balogh Csaba lett, ő a szavazatok 4,64 százalékát kapta. Demjén Mihályné, a Civil Mozgalom jelöltje 3,87 százalékot, a MIÉP-es Molnár Tivadar 1,26 százalékot kapott. A két héttel ezelőtti első fordulóban ugyanez volt a sorrend. A 11 373 szavazatból az előzetes adatok szerint 11 306 volt érvényes. Győr-Moson-Sopron megye 5. számú országgyűlési egyéni választókerületében azért kellett új országgyűlési képviselőt választani, mert Áder János, a térség parlamenti képviselője mandátumot szerzett a júniusi európai parlamenti választáson és lemondott az országgyűlési képviselőségről.

A választás első fordulóját két héttel ezelőtt tartották, de az érvénytelen lett, mivel a választásra jogosultak mindössze 21,75 százaléka járult az urnákhoz az érvényes szavazáshoz szükséges több mint 50 százalék helyett. Akkor Gyopáros Alpár a szavazatok 73 százalékát kapta.

Gyopáros Alpár megválasztása után azt mondta az MTI-nek, hogy a csornaiak, a Csorna környékiek tették le Magyarország új jövőjének alapkövét a vasárnapi időközi országgyűlési választás eredményével. Felhívta a figyelmet arra: az időközi választások sajátossága Magyarországon, hogy az esetek nagy százalékában a második fordulóban az emberek kevesebben mennek el szavazni, mint az elsőben, Csornán és környékén azonban ez pont fordítva történt.

A politikus szerint a csaknem 80 százalékos eredmény ismeretében kijelenthető, hogy a csornaiak világos üzenetet fogalmaztak meg a szocialistáknak, a Bajnai-kormánynak: azt, hogy elegük van abból, ami ebben az országban folyik, elegük van a közönyből, az apátiából, ami jelentős részben a szocialista kormányzat ténykedéséből fakad, és másfajta jövőt képzelnek el az emberek. „Büszke vagyok a csornaiakra, hiszen a mostani választási eredmény már egy új jövő lehetséges megalapozását vetíti előre jövő tavasszal, amikor is reményeim szerint felállhat egy új kormány Orbán Viktor vezetésével. És azért is büszke vagyok a csornaiakra, mert vasárnap ők tették le az új jövő alapkövét” – nyilatkozta.

A Fidesz elnöki stábjának vezetője, Szijjártó Péter a csornai választás eredményéről szólva sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: „Van egy párt, amelyik 4,64 százalékot ért el, és ezt úgy hívják, hogy Magyar Szocialista Párt”. A Győr-Moson-Sopron megyei választókerület eredményével összefüggésben azt mondta: sikertelennek bizonyultak mindazok, akik a részvételtől való távolmaradásra buzdítottak mindenkit. „Számunkra ez egy becsületbeli ügy volt, hiszen a Fidesz szerint nem lehet Magyarországon egyetlenegy város, falu, sőt egyetlenegy polgár sem, aki parlamenti képviselet nélkül marad akár egyetlen napra is” – tette hozzá.

Nyakó István, az MSZP szóvivője a választás eredményét értékelve azt mondta az MTI-nek: a nagyon alacsony részvételi arány azt mutatja, hogy a választók többsége otthon maradásával szavazott Csornán. Hozzátette: kérdés, hogy az otthon maradottakat tudja-e majd mozgósítani az MSZP a jövő évi országgyűlési választásokon. Mindenképpen az a feladatunk, hogy mozgósítsuk őket – fűzte hozzá.

Kiszely Zoltán politológus szerint meglepetés, hogy a csornai időközi országgyűlési képviselő-választás érvényes lett, a politológus az MTI-nek úgy nyilatkozott: Csornán a fideszes szavazók magas választói részvétele miatt sikerült átlépni az érvényességi küszöböt, a bizonytalanok és a baloldali szavazók viszont otthon maradtak.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.