Álszavazás – „Miért nem kérdezik meg” Kókát és Fodort?

Több vádlott is azt vallotta, hogy „bevett gyakorlat”, „nyílt titok” volt az álszavazás az SZDSZ küldöttgyűlésén. A párt 2007. márciusi tisztújító küldöttgyűlésén történtek miatt indult büntetőper szerdán kezdődött a Budai Központi Kerületi Bíróságon. • Nem engedték dolgozni az újságírókat az SZDSZ perén

MNO
2009. 11. 25. 13:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ügyészség szerint egyes vádlottak maguk írták alá a távollévők helyett a jelenléti ívet és a szavazólapot a két és fél évvel ezelőtti pártrendezvényen, mások – köztük az elsőrendű vádlott, T. Asztalos Ildikó, az SZDSZ korábbi Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke – pedig felbujtóként rábírták erre a tetteseket. Mindezért az ügyészség nyolc embert vádol okirat-hamisítással. Akik aláírást hamisítottak, a szerdai tárgyaláson jobbára beismerték cselekményüket és bűnösségüket, de akik nem írtak alá mások helyett, azok tagadnak. A vádlottak szembesítése eredménytelen maradt. A harmadrendű vádlott arról beszélt, „nyílt titok” volt az álszavazás, és az elsőrendű vádlott jelölte ki, hogy kinek kire kell leadnia a voksát. A hatodrendű vádlott és két társa ugyanakkor T. Asztalos Ildikótól függetlenül adott le hamis szavazatokat.

A hatodrendű vádlott – aki maga is küldött volt – elmondta, hogy 1989 óta SZDSZ-tag, és azt tapasztalta, hogy a távollévők helyetti szavazás „bevett gyakorlat” volt a párt küldöttgyűlésein, amelyek „teljesen szervezetlenül” zajlottak. Miért nem kérdezik meg Kóka Jánost, Fodor Gábort és a többi korábbi elnököt? – kérdezte a hatodrendű vádlott, akinek két ismerőse – az élettársa és az ő barátnője – nemhogy küldött, de még párttag sem volt, úgy szavazott az SZDSZ 2007. márciusi tisztújító küldöttgyűlésén az új pártelnökről. Egy tanú elmondta, hogy ezek a rendezvények „bizalmi elv” alapján, regisztráció és a személyazonosság ellenőrzése nélkül zajlottak, a résztvevők látásból ismerték egymást, ez a rendezetlenség pedig magában hordta a tévedés és a visszaélés lehetőségét egyaránt.

Az SZDSZ tisztújító küldöttgyűlésének megismételt szavazásán, 2007. március 31-én Budapesten Kóka Jánost választották a párt elnökévé. Kókára 380-an, Fodor Gáborra 367-en voksoltak. Az előző, délutáni szavazáson a két jelölt egyaránt 377 szavazatot kapott. Másfél éve, az SZDSZ belső vizsgálata után Kóka János azt közölte, hogy T. Asztalos Ildikó négy illetéktelen küldöttet arra buzdított, hogy a másik elnökjelöltre, Fodor Gáborra szavazzon. Ezt akkor T. Asztalos Ildikó a nyilvánosság előtt visszautasította. A belső vizsgálat eredményeként az SZDSZ egy közleményben azt tudatta: „megállapítható, hogy az elnökválasztáson elkövetett szabálytalanságokról Kóka János és stábja, illetve Fodor Gábor és stábja semmit sem tudott”, továbbá „nem bizonyult valósnak azt a tényállítás, mely szerint T. Asztalos Ildikó vagy bárki más bármely küldöttet arra biztatott volna, hogy szavazzon Kóka Jánosra”.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.