Budapestre jön a NATO-főtitkár

Magyarországra érkezik csütörtökön Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár.

MNO
2009. 11. 18. 10:48
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Külügyminisztérium honlapján olvasható tájékoztató szerint a főtitkár találkozik Sólyom László köztársasági elnökkel és Bajnai Gordon kormányfővel, majd megbeszélést folytat Balázs Péter külügyminiszterrel. A kétoldalú tárgyalás kiemelt témái között szerepel a NATO afganisztáni szerepvállalása, a szövetséggel határos régiók, különösen a Nyugat-Balkán biztonsága és a NATO készülő új stratégiai koncepciója.

Anders Fogh Rasmussen abból az alkalomból látogat a magyar fővárosba, hogy most rendezik meg a tizenöt éves hagyományra visszatekintő parlamenti NATO-konferenciát, amelynek megnyitóján a főtitkár beszédet mond. Az idén augusztus elsején hivatalba lépett új NATO-főtitkár egynapos látogatásán Szekeres Imre honvédelmi miniszterrel együtt ünnepélyesen megnyitja a NATO budapesti székhelyű Katona-egészségügyi Kiválósági Központját – olvasható a tárca honlapján. A főtitkár budapesti útja egyúttal része azoknak a bemutatkozó látogatásoknak, amelyeket a dán politikus az atlanti szervezet tagállamaiban tesz.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.