Bűnismétlés, megfélemlítés Sajóbábonyban?

Előzetes letartóztatásba helyezte a Miskolci Városi Bíróság szerda délután azt a három férfit, akik megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy vasárnap megrongáltak egy járművet a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sajóbábonyban. A döntés szerint a bíróság december 18-ig helyezte előzetes letartóztatásba a gyanúsítottakat. Közben megjelent a közlönyben az a rendeletmódosítás, melyben 50 ezer forittal büntetik azokat, akik egy betiltott szervezet egyenruháját viselik.• Fidesz: az MSZP a felelős, hogy az emberek félnek kimenni az utcára• Gulyás: A kormány is felelős a szélsőségek terjedése miatt + Hang• Polgárháborús helyzettől tart a miskolci polgármester

MNO
2009. 11. 18. 15:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Indoklásként megemlítették, hogy mindhárom férfi esetében fennállhat a szökés, elrejtőzés veszélye, illetve a tanúk befolyásolása, esetleg megfélemlítése. Két gyanúsítottnál pedig a bűnismétlés veszélye is fennáll. A vizsgálat szerint felfegyverkezve, csoportosan elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntette, illetve rongálás vétsége miatt indítottak eljárást.

Az eddigi adatok szerint Sajóbábonyban a helyi lakosok mintegy 40-50 fős csoportja vascsövekkel, fakarókkal és egyéb sérülés okozására alkalmas eszközzel vonult a települést jelző táblához vasárnap délután, miután megtudták, hogy a Jobbik tagjai a településre érkeznek.

50 ezer forint az oroszlányos mellényért

Megjelent a Magyar Közlönyben a szabálysértésről szóló kormányrendelet módosítása, amely a jelenleginél egyértelműbben tiltja és szigorúbban szankcionálja a feloszlatott társadalmi szervezet tevékenységében való részvételt. A rendelet jövő csütörtökön lép hatályba. Szollár Domokos az MTI kérdésére elmondta: a módosítás az általános tiltás mellett három konkrét tilalmat is felsorol. Eszerint a jövőben büntetésre számíthat az, aki a bíróság által feloszlatott társadalmi szervezet működésében a feloszlatás után részt vesz, vagy nyilvános rendezvényen a bíróság által feloszlatott társadalmi szervezet egyenruháját, formaruháját viseli. A harmadik tilalom az, hogy nyilvános rendezvényen olyan egyenruhát, formaruhát visel, amelyről – annak jellegzetes tulajdonságai miatt – a bíróság által feloszlatott társadalmi szervezet egyenruhája, formaruhája ismerhető fel. Mindhárom eset ötvenezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható – közölte a kormányszóvivő.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.