
rendőrkapitány
Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.
A szociális földprogramot mint aktív szociálpolitikai eszközt a Népjóléti Minisztérium vezette be 1992-ben, majd a szociális ügyekért felelős minisztériumok folytatták. Ezt megelőzően a magyar szociálpolitika történetében a századfordulón Kárpátalján és a II. világháború előtt folytak hasonló elvi alapokon álló szociálpolitikai programok. A jelenlegi támogatási program kiinduló pontját az 1992-ben a minisztériumhoz beérkezett önkormányzati igények jelentették. Számos kistelepülés kért termőföldhasználatot, szaporítóanyagot, munkagépet és egyéb eszközt mezőgazdasági tevékenység végzéséhez. Az eseti igényekre, szükségletekre adott válaszként született a program, mely 1993-tól meghívásos pályázati formában elsőként Békés, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében indult el.
A belecskai szociális földprogram az országban egyedülállónak mondható eredményeiről Jakab Róbert polgármester mondott el részleteket az MNO-nak. A tolnai településen 1998-ben még 32 százalékos volt a munkanélküliség, jelenleg a belecskai polgárok 8,4 százaléka van munkanélküliként regisztrálva. Még az Orbán-kormány alatt, 1998-ben indultak 0,5 hektár föld megművelésével, 2002-ben már 18-on termeltek, jelenleg 25 hektáron szüretelnek korai érésű csemegeszőlőt, szednek almát, körtét, meggyet, cseresznyét és barackot. A gyümölcsfákat természetesen maguk ültették még a program elején. Foglalkoznak fűszerpaprikával, zöldborsóval és vetőmagok előállításával, de szép bevételeik vannak a szamócából is. Van három modern traktoruk a hozzá való gépsorokkal. Palántázó gépet és napkollektoros gyümölcsaszalót vettek, a terményeik szállítását saját, légkondicionált rakterű teherautóval is meg tudják oldani. A hét, 8-szor 30 méteres fóliasátrat, melynek darabja 4,5 millió forintba kerül a piacon, 3 millió forintos pályázati pénzből hozták ki úgy, hogy megvették a szükséges berendezéseket, alapanyagokat.
Kérdésünkre, hogy mindezt miből sikerült előállítani, a polgármester elsősorban a pályázatokat említette. A pályázatokat, amiket 63 éves fejjel maga ír úgy, hogy a hét öt munkanapjából hármat legalább ezzel tölt el. „Magad uram, ha szolgád nincsen” – mondta az egyébként állatorvos végzettségű faluvezető, aki jó kereskedő is lehet, mert az ismert magyar viszonyokkal ellentétben a falu minden terményét, termékét el tudja adni. Jakab Róbert szerint talán azért is, mert nagy kézimunka igényű dolgokkal foglalkoznak, és úgy állítják be az árakat, hogy a vevők legtöbbször a házhoz jönnek.
Jó munkamorál is kell
E kiváló eredmények eléréséhez feltétlenül szükséges a jó munkamorál is. A polgármester szerint Belecskán nincs vita és veszekedés, aki nem fogadja el a felkínált munkát, annak a jogszabály szerint sem jár rendszeres segély, de arra is lehet kötelezni az együttműködési kötelezettségből adódóan, hogy minden nap jelentkezzen a falu házigondozójánál mentálhigiénés beszélgetésre. Az ellenszélről, a sikerek irigyeiről kérdezve Jakab Róbert elmondta, hogy vannak „hátráltatók, kisebb-nagyobb zsiványok”, de valahogy megbirkóznak velük. Példának egy pályázati pénzek elosztásával foglalkozó szervezetet említett, ahol kétszer is megtették velük azt, hogy előfinanszírozott pályázatoknál több hónapos késéssel utalták el a megnyert pénzeket. Ellenük büntetőfeljelentést tettek.
A településen viszont a program mellé álltak az emberek, hiszen csak hasznuk van belőle. A Belecskai Községüzemeltető Kiemelkedően Nonprofit Kft. tavalyi tiszta bevétele 7 millió forint volt, ami egy 311 lakosú falu esetében már nem is annyira kis összeg. A programban dolgozó emberek pénze is jórészt a minimálbér felett van, de minden falusi örülhet a 2004-ben épült dísztónak, a takarékos közvilágításnak, a baktériumflórás szennyvíztisztításnak, az ingyenes tanfolyamoknak, a bejáró iskolások támogatásának. Talán ezért is lehet az, hogy megállt a falucska fogyása, elöregedése. Belecskán most már többen születnek, mint ahányan kikerülnek a temetőbe.
Elkezdődött az érettségi: mutatjuk, milyen feladatokat kaptak a diákok
Félelmetes figura jelent meg egy áruháznál, halálra rémült egy anyuka és egyéves kisfia
Fontos információ: megszólalt a gitárosváltásról a Tankcsapda
Putyin bejelentette, amit senki sem akart hallani: Oroszország a logikus befejezéséig viszi a háborút
Borzalmas tömegtragédiáról jött hír, sokan meghaltak
Orbán Viktor alig hitt a fülének, mit követelt Zelenszkij az Európai Uniótól
A Chelsea sztárja olyat mondott, amit nem kellett volna Szoboszlaiék legyőzése után + videó
Mi lett vele? Felismerhetetlen a foci-vb gigamellű szurkolónője – képek
Hunyadi-sorozat: teljesen kiborultak a románok, Nándorfehérvárig mentek gyalázkodni
Megszólal a móri mészárlás egyik elkövetője, most mindent elárul a végzetes napról
Nagy Ervin aranyköpései nagyon sokba fognak kerülni Magyar Péternek
Hamiltont is bűnösnek találták, de a Red Bull veszített a legtöbbet
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.