Elfogynak a disznók Magyarországról?

Nyár vége óta 16 százalékkal esett vissza a sertés felvásárlási ára hazánkban. Holott ilyen kevés állat már hatvan éve nem volt az országban. 2004-ben még 6 millió disznót hízlaltak Magyarországon, ez a szám augusztusra 3,2 millióra csökkent.

MNO
2009. 11. 18. 16:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A KSH adatai szerint ez a mennyiség a jövő év első felében további 6 százalékkal csökken. A vágóhidak is jó harmadával kevesebbet vágnak, mint alig néhány éve. Az áresés legfőbb oka a forint erősödése, illetve a nyugat-európai országokból behozott nagy mennyiségű élő és feldolgozott sertés – nyilatkozta a TEOL.hu-nak Hadházy Árpád állatorvos, a Tolna Megyei Agrárkamara alelnöke. Ma a vágóhidak 30 százalékban importált állatot dolgoznak fel – tette hozzá.

A statisztikai hivatal adatai szerint a sertésállomány közel 70 százalékát gazdasági szervezetek tartják, és csupán 30 százalékát az egyéni gazdaságok. A gazdasági szervezetek anyakocáinak száma 2008 júniusa óta 17 ezerrel (10 százalék), az egyéni gazdaságoké 9 ezerrel (12 százalék) csökkent. Téli Róbert, a Magyar Agrárkamara főosztályvezetője szerint ebből arra lehet következtetni, hogy a még meglévő gazdaságok is tovább csökkentik az állományukat. Az elmúlt egy évben a felvásárlási ár követte a piaci törvényszerűségeket: amiből kevés van, annak az ára nő, vagy magasan tartott.

Ez változott meg most ősz elején. Jelenleg 280-300 forintot adnak a sertés kilójáért a felvásárlók, holott augusztus elején még 340 forint volt az országos átlag. Ez 15-16 százalékos visszaesés. Hadházy Árpád hangsúlyozta, az említett árak csak azokra a termelőkre vonatkoznak, akik nagyobb tételben értékesítenek, szerződésük is van. Így előfordulhat, hogy vannak olyan sertéstartók, akik ad hoc jelleggel adják el az állataikat a felvásárlónak, így ők akár száz forinttal is kevesebbet kaphatnak kilónként.

(teol.hu)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.