Fidesz: az MSZP a felelős, hogy az emberek félnek kimenni az utcára

A Fidesz szerint Lendvai Ildikó szereptévesztésben van, a szocialistáknak ugyanis nem megrendelőként kellene fellépniük, hiszen hét és fél éve ők vannak kormányon – mondta Szijjártó Péter, aki szerint az MSZP az egyik első számú felelőse annak, hogy ma Magyarországon a kormány képtelen garantálni az embereknek a védelem jogát. • Gulyás: A kormány is felelős a szélsőségek terjedése miatt + Hang• Polgárháborús helyzettől tart a miskolci polgármester• Ultimátumot kapott az MSZP-től Draskovics Tibor?

MNO
2009. 11. 18. 14:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Fidesz elnöki stábjának vezetője szerdán Budapesten mindezt Lendvai Ildikó sajtótájékoztatójára reagálva közölte, amelyen a szocialista pártelnök politikai megrendeléseket fogalmazott meg a kormánynak Sajóbábony ügyében.

Szijjártó Péter úgy fogalmazott: az MSZP az egyik fő felelős azokért az állapotokért, amelyek ma Magyarországon uralkodnak, és azért, hogy vannak egész megyék, régiók, ahol az emberek félnek kimenni az utcára.

Az ellenzéki politikus szerint 2006 óta világosan lehet látni, hogy ez a rendőrség ebben a formában képtelen garantálni a magyar emberek biztonságát. 2006 óta az MSZP által vezetett kormányok egyetlen érdemi lépést sem tettek azért, hogy ez a helyzet javuljon, csak össze-vissza beszéltek és „bűnözőket mentegettek különböző, hajánál rángatva előhúzott” érvekkel – tette hozzá. E helyett – folytatta Szijjártó Péter – cselekedni kellett volna, volt rá hét és fél év. Mint mondta: ma háromezerrel kevesebb rendőr van, mint amennyire szükség lenne, illetve amennyit a törvény előír; egész régiókban félnek az emberek, ha pedig odavezénylik a rendőröket, akkor megyék és nagyvárosok maradnak rendőrök nélkül. Lendvai azon felszólítására, hogy a Fidesz szakítson meg minden kapcsolatot a Jobbikkal, Szijjártó Péter úgy reagált: „nekünk semmifajta kapcsolatunk nincsen a Jobbikkal”.

Lendvai szerdai budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: az MSZP határozott fellépést vár el az államtól és a rendőrségtől a feloszlatott Magyar Gárdával szemben, és azt kéri a kormánytól, hogy már a jövő hónapban legyen önálló rendőrőrs Sajóbábonyban. Közölte, azt is elvárják a kormánytól, hogy Miskolcon 2010 legelején álljon fel és kapjon önálló helyet a készenléti rendőrszázad.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.