Horthy-emlékmenet: 500 személyt vett körbe a rendőrség

A rendőrség csak a mintegy ezer civilnek engedte meg, hogy megkezdje Horthy Miklós budapesti bevonulásának 90. évfordulójára szervezett vonulását vasárnap a főváros XI. kerületében, a helyszínen szintén megjelenő gárdistákat azonban megakadályozta abban, hogy csatlakozzanak a menethez – jelentette az MTI tudósítója a helyszínről. A rendőrök eddig nyolc embert állítottak elő a rendezvényről. • Horthy bevonulására emlékezik a Jobbik + Videó

MNO
2009. 11. 22. 16:03
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleményében emlékeztetett rá: a Jobbik Magyarországért Mozgalom vasárnap délutánra jelentett be vonulásos demonstrációt a XI. kerületben, s a menet a Kosztolányi Dezső téren gyülekezett. A rendőrség helyszínen tartózkodó munkatársai a rendezvény előtt felvették a kapcsolatot a főszervezővel, és ismételten felhívták a figyelmét arra, hogy a Magyar Gárdát a bíróság jogerősen feloszlatta, így ha a vonulás során a rendőrök azt tapasztalják, hogy „a feloszlatott szervezet egyenruhájában, alakzatban, vezényszavakra együtt mozognak”, akkor a rendőrök meg fogják tenni a szükséges intézkedéseket.

A Jobbik főszervezője ezt tudomásul vette, s arról tájékoztatta a rendőröket, hogy nem fognak a menetben gárdaegyenruhában, alakzatban vonulni, csak civilek csatlakoznak a menethez, illetve a formaruhát viselők pedig magánemberként vesznek részt a rendezvényen – olvasható a rendőrség közleményében. Hozzátették: délután három óra körül a bejelentésnek megfelelően a Jobbik menete elindult a Kosztolányi Dezső térről a Szent Gellért tér felé, de ekkor a Magyar Gárda tagjai is alakzatba rendeződtek, s vezényszavakat követően a Jobbik menete után indultak.

„"A rendőrök észlelték a jogszabálysértést, sorfalba rendeződve megállították a gárda menetét, felszólították őket a helyszín elhagyására” – közölték. Jelenleg zajlik a résztvevők igazoltatása, eddig nyolc személyt állítottak elő a rendőrök.

Az MTI tudósítója a helyszínen mintegy 450-500 gárdaegyenruhást látott. Mialatt várakoztak, a rendőri sorfallal körbezárt gárdisták a székely és a magyar himnuszt, valamint a Horthy-korszak indulóit énekelték. A gárdisták a Kosztolányi tér felé megpróbálták elhagyni a lezárt területet, de csak igazoltatásuk után mehettek tovább. A rendőrség közölte azt is, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom rendezvényén a Szent Gellért téren nem történt rendkívüli esemény.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.