Korszerűsítik a békési ivóvízhálózatot

Békés városában az ivóvíz 30 százaléka nem a csapokon, hanem a csőrepedéseken keresztül folyt el az elmúlt években, ezért az önkormányzat korábban úgy döntött, hogy a vízdíjba rekonstrukciós felárat épít be - olvasható az MTI által működtetett Önkormányzati Sajtószolgálat (ÖS) honlapján szerdán.

MNO
2009. 11. 18. 12:26
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A két évvel ezelőtt megszületett döntés alapján napjainkra 62 millió forint gyűlt össze erre a célra a városban, amelyből több mint 45 millió forint értékben közműfejlesztéseket hajtottak végre. A „végsőkig elöregedett” ivóvízrendszerre jó példa, hogy 2008-ban 565 csőtörés volt a gerincvezetékekben és a bekötéseknél. A beruházásoktól a város vezetése azt várja, hogy 2010-re számottevő mértékben csökkenhet a rendszerből elfolyó ivóvíz mennyisége.

A rekonstrukciós felár bevezetése ugyanakkor alapot teremthet arra is, hogy javítsanak a szennyvíztisztítóból elfolyó víz minőségi paraméterein is. A város ugyanis a szakhatóságoktól a jövő év végéig kapott haladékot a felújítás elvégzésére. Békés pályázatok segítségével kívánja orvosolni a problémát, amelyhez az önerőt szintén a rekonstrukciós felárból kívánja biztosítani.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.