Manipulált NBH-s hangfelvétel

Manipulált felvétellel próbálta igazolni Dávid Ibolya, hogy az MDF elnöki székéért folyó versengés során Almássy Kornélhoz köthető, UD-ügyként elhíresült adatgyűjtés készült ellene. Az eset kapcsán indult nyomozás során ugyanis az igazságügyi hangszakértő megállapította: a politikus által mutogatott CD-n lévő hangfelvételt korábban megvágták, egyes részeit pedig törölték.

Magyar Nemzet
2009. 11. 24. 4:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Újabb kétség merült fel a Dávid Ibolya által kirobbantott UD-ügy – politikai értelemben vett – legfőbb „bizonyítékának”, az ominózus lehallgatott telefonbeszélgetés tartalmának hitelességét illetően. Lapunk úgy értesült, hogy az UD Zrt. kezdeményezésére indított, az ügy kivizsgálására irányuló nyomozás során kiderült: a Dávid Ibolya által a sajtónak is bemutatott felvétel finoman szólva sem tekinthető makulátlannak. A Központi Nyomozó Főügyészség berkein belül folyó eljárás során az igazságügyi hangszakértő ugyanis kétséget kizáróan megállapította: a hanganyagot a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) készítette, és a beszélgetés felvételét valakik manipulálták, több helyen megvágták, illetve bizonyos részeket egyszerűen kitöröltek belőle. Így kétséges lehet, hogy a hanganyag valóban alátámasztja-e a Dávid Ibolya által elmondottakat, vagyis azt, hogy politikai ellenfele(i) titkos adatgyűjtést kezdeményeztek ellene.

Az eset kapcsán indult nyomozás egy további anomáliát is felszínre dobott. Nevezetesen azt, hogy az NBH által a nyomozó ügyészség rendelkezésére bocsátott másik CD tartalma is aggályos a hivatalra nézve. Ez utóbbi felvétel – az NBH ügyészség felé tett közlése szerint – szintén egy olyan lehallgatott beszélgetést tartalmaz, amely a Dávid Ibolya elleni információgyűjtést támasztja alá. A hivatal a következő címkével adta át a lemezt: „2008. 08. 01. 14.40 Horváth József Tombor Andrástól kap megbízást Dávid Ibolyáról terhelő adatok összegyűjtésére” – írja keddi számában a Magyar Nemzet, melyből további részleteket is megtudhat az ügyről.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.