Pálinkás József: Jól szervezett államra van szükség

Állam nélkül nincs tudomány, tudomány nélkül pedig nincs modern állam – jelentette ki Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke Budapesten, a Nézőpont Intézet „Magyarország 2025” című rendezvényén.

MNO
2009. 11. 25. 19:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az MTA elnöke szerint a következő két évtized európai erőviszonyait az intellektuális verseny alakítja majd ki, ahol a kiemelkedő teljesítmények felemelésében, menedzselésében továbbra is a nemzetállamok játsszák majd a meghatározó szerepet. Pálinkás kiemelte: a jövőben már nem gyámkodó, ellenben jól szervezett államra van szükség. A szervezettség kiemelten fontos az oktatás területén, ahol bátor állami támogatási politikára van szükség ahhoz, hogy a hazai intézmények nemzetközileg is versenyképessé váljanak.

Az akadémia első embere a jelenleginél nagyobb szerepet szánna a nemzetközi együttműködéseknek, csereprogramok és tudásközpontok létrehozásának, a legkiválóbb, külföldön tevékenykedő magyar tudományos szakemberek hazacsábításának. Pálinkás szerint a következő kormány feladata, hogy egyszerre teremtse meg a kiszámíthatóságot és a szervezettséget.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.