A BKV menedzsmentje továbbra is nyitott a tárgyalásokra

Szerdán a BKV menedzsmentje és az érdekvédelmi szervezetek folytatták a Kollektív Szerződés (KSZ) tárgyalását. Eddig az időpontig 12 szakszervezettel tudott megállapodni a menedzsment.

MNO
2009. 12. 30. 13:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Korábban a szakszervezetek a régi KSZ meghosszabbítását kérték. A most átadott – a többi szakszervezet által már aláírt – KSZ egy olyan ajánlat, mely azokat a pontokat tartalmazza a régi KSZ keretei között, amelyekben már teljes körű megegyezés született a menedzsment és az összes érdekképviselet között. A két vitatott pontot – önkéntes nyugdíj- és egészségpénztár, étkezési utalvány – a felek a KSZ helyett a bértárgyalások hatáskörébe utalták. Néhány szakszervezettel azonban a mai nap folyamán sem sikerült megegyezni, ők január 12-ére sztrájkot jelentettek be.

„Érthetetlen, miért nem írnak alá a szakszervezetek egy olyan KSZ-t, amely azokat a pontokat tartalmazza, amelyben eddig már megegyezés született” – írja a BKV közleményében.

Úgy vélik, a BKV menedzsmentje a tárgyalások folyamán elment a lehetséges legvégső határig. További engedményeket már nem tehet, mert az a cég stabilitását és a munkahelyek megtartását veszélyeztetné.

A társaság, a munkavállalók és a fővárosi közösségi közlekedést igénybe vevők érdeke a megállapodás. Kollektív Szerződés hiányában a Munka Törvénykönyve lép életbe, mely lényegesen rosszabb feltételeket tartalmaz, mint a menedzsment által ajánlott és már 12 szakszervezet által elfogadott Kollektív Szerződés. Ráadásul azok a dolgozók is rosszabbul járnak, akiknek a képviselői megállapodtak a menedzsmenttel – vélekednek.

A menedzsment ismét megtette egyoldalú ajánlatát (január hónapban az 1 százalék önkéntes nyugdíj- és egészségpénztári hozzájárulás, 8 ezer Ft-os meleg étkezési utalvány KSZ nélkül történő folyósítása), azonban a jelen lévő szakszervezetek ezt is visszautasították.

A szerdai tárgyalás elején 11 szakszervezet jelentette be a sztrájkot a KSZ tárgyalás ellehetetlenülése miatt. Közöttük van az a két szakszervezeti szövetség, akik december 22-én a buszok műszaki állapota miatt kezdeményeztek kollektív munkaügyi vitát

A BKV menedzsmentje természetesen nyitott a tárgyalások folytatására, hiszen mindenkinek – a cégvezetésnek, a dolgozóknak, a fővárosiaknak – a megegyezés az érdeke – állítják közleményükben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.