A díjemelésben nincs vita az MSZP és az SZDSZ között

A csatornadíj 4,5 százalékkal emelkedik jövőre Budapesten a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki döntése értelmében.• Kutyakomédia? Egy nap alatt lett határozatképes a közgyűlés

MNO
2009. 12. 17. 16:28
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ez azt jelenti, hogy (áfa nélkül) köbméterenként 272 forint lesz az „elfolyó víz” ára, és ez az összeg már tartalmazza a vízterhelési díjat is. Három másik javaslat is szerepelt a közgyűlés előtt, az egyik 36, a másik 17, a harmadik pedig 11 százalékos emelkedést jelentett volna (áfa nélkül), ám az infláció feletti díjnövekedést a szabad demokrata és a szocialista képviselők nem támogatták. A Fidesz és a KDNP képviselői, valamint az MDF-frakció nem vesz részt az ülésen.

Nem lesz szemétdíjemelés

Nem lesz szemétdíjemelés januártól Budapesten, mert a Fővárosi Közgyűlés az idei árszinten hagyta a szolgáltatási díjat csütörtöki ülésén. Gy. Németh Erzsébet (MSZP) képviselő azzal érvelt az idei árak megtartása mellett, hogy az elmúlt évben már 16 százalékkal megemelték a szemétdíjat. Arra mutatott rá, hogy ha a cégnek van egymilliárd forintja informatikai fejlesztésre, akkor nincs szükség a lakosság terheinek további növelésére. A képviselők ugyancsak a 2009-es szinten hagyták a kegyeleti szolgáltatás (temetkezést), valamint a szippantás és a kéményseprés árát.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.