„A jelenlegi helyzet az MTV megszűnéséhez vezethet”

Háromoldalú tárgyalásokat kezdeményeztek a kuratórium, a menedzsment és a szakszervezetek által létrehozott sztrájkbizottság között, azonban a tárgyalások kedden nem tudtak megindulni, mert a kuratórium képviselői nem jelentek meg – jelentette be Lázár András, a Magyar Televízió (MTV) sztrájkbizottságának vezetője kedden, budapesti sajtótájékoztatóján. • Jöttek, kopogtattak: tényfeltáró látogatás a Magyar Televíziónál

MNO
2009. 12. 29. 12:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem jelentek meg a Magyar Televíziót (MTV) felügyelő közalapítvány kuratóriumának képviselői kedden a sztrájkbizottság által kezdeményezett háromoldalú tanácskozáson – jelentette be Lázár András, az MTV sztrájkbizottságának vezetője kedden, budapesti sajtótájékoztatóján. Még az ünnepek előtt kezdeményezte a sztrájkbizottság, hogy a menedzsmenttel folytatott tárgyalásokat bővítsék háromoldalúvá a kuratóriumi elnökség bevonásával. Lázár András keddi sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a Magyar Televízió csőd közeli helyzetbe kerül nemsokára, ha a jelenlegi válsághelyzetet nem oldják meg a felelős politikai és tulajdonosi vezetők: „a jelenlegi helyzet a Magyar Televízió megszűnéséhez (...) vezethet”.

A sztrájkbizottság vezetője szerint arra, hogy a kuratórium képviselői nem jelentek meg a tárgyaláson „azok a mondvacsinált okok” adtak lehetőséget, miszerint nincs kuratóriumi döntés arról, hogy milyen álláspontja legyen a testületnek egy ilyen tárgyaláson.

Közölte azt is, az MTV menedzsmentje „ma érdemben nem képes” a sztrájkbizottsággal megállapodni. Lázár András szerint ennek az oka az MTV alelnöke és a kuratórium közötti feszültség. Úgy tudják, hogy Medveczky Balázs nem teljesíti a kuratórium döntéseit, és „meg meri azt tenni”, hogy a munkaszerződését nem mutatja meg a testületnek – mondta. Lázár András közölte, továbbra is követelik a tulajdonosi képviselőkkel való tárgyalást.

A sztrájkbizottság – mint mondta – nyitni kíván a társadalom felé, és segítségül hívnak civil szervezeteket, szakszervezeteket, szakembereket és akár nemzetközi szervezeteket is, hogy a Magyar Televízió egy normatív, pártoktól független finanszírozási modellbe kerüljön.

Lázár András közölte, a tárgyalások január 5-én folytatódnak. Megemlítette, ígéretet kaptak arra, hogy januárban rendezik a „túl sok vezető” elbocsátását. A sztrájkbizottság nem tesz lépéseket azért, hogy ezeket a vezetőket megmentsék – szögezte le. A sztrájkbizottság vezetője közölte, kedden levelet írtak Medveczky Balázsnak és Czeglédi László kuratóriumi elnöknek.

A sajtótájékoztatón közreadott levélben a többi között azt kérdezik: a mostani szakmai struktúra és szakemberállomány tényleg alkalmas-e a jövőbeni gyártás humánerőforrás-igényét maradéktalanul kitölteni, s miképpen tervezhetők ezek az átfogó közszolgálati társadalmi megrendelés és ebből fakadó műsorstruktúra ismerete nélkül.

A kuratóriumtól arra várnak választ, mit tettek az állam által megváltoztatott előfizetési díj évente fokozódó értékvesztése ellen, és mivel magyarázható az, hogy nem léptek fel a műsortervek elmaradása, a működőképességet veszélyeztető menedzsmenti döntések ellen.

A sztrájkbizottság szerint az MTV állománya már most azon szint alatt van, amelyen a tényleges feladatait el lehetne látni. „Ám ehhez lakosságarányosan és fajlagosan az eddigi finanszírozás háromszorosára lenne szükség, ha a közép-európai mezőny derekán szeretnénk helyet szerezni” – olvasható a levélben.

Mint írták, a menedzsment „Válságkezelés és megújulás” című koncepciója „tragikusan bizonyítja, hová jutott az MTV tulajdonosi felügyelete és szakmai vezetése, s hogy mennyire kerülik az MTV mint munkaszervezet és az MTV mint műsorfolyam valódi állapotainak rögzítését és értékelését” – olvasható a dokumentumban.

A Magyar Televízióban december 3-án alakult meg a sztrájkbizottság, amelynek deklarált célja a munkahelyek és az MTV-nek mint a társadalmi párbeszéd színterének a megóvása.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.