A kormány 23 milliárdért „kapcsolja lélegeztetőre” a BKV-t

Megállapodott a kormány és a főváros a BKV finanszírozásáról – jelentette be a kormányszóvivő és a főpolgármester, miután Demszky Gábor és Bajnai Gordon kedden másodszor is tárgyaltak erről.

MNO
2009. 12. 15. 12:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Demszky Gábor elmondta: a kormány több részletben, összesen 23 milliárd forinttal segíti a BKV működését. Szollár Domokos kormányszóvivő ugyanakkor hangsúlyozta: a kormány biztosítja ezt a támogatást, de csak akkor, ha a főváros teljesíti a kabinet feltételeit. A főpolgármester felmutatta azt a dokumentumot, amit a kedden reggel fogadott el a BKV igazgatótanácsa. Ez tartalmazza a menedzsment új javadalmazási szabályzatát, a BKV új etikai kódexét, belső hatásköreinek rendjét, illetve a kollektív szerződés újratárgyalására vonatkozó javaslatot. Mint mondta, a BKV ezzel eleget tett a kormány és a főváros azon elvárásának, hogy a működése átláthatóbb és hatékonyabb legyen.

Véleménye szerint a keddi tárgyalás eredménye egy olyan társadalmi szerződés létrejötte, amelyet a kormány, a főváros, a BKV utazóközönsége és a közlekedési társaság köt, akiknek együtt kell terheket vállalnia annak érdekében, hogy a BKV ugyanezeket a szolgáltatásokat a jelenlegi vagy annál jobb színvonalon nyújtani tudja. Demszky Gábor tájékoztatása szerint a kormány azt vállalta, hogy 2010 első felében 10 milliárd forinttal, az év második felében 8 milliárddal támogatja a közlekedési társaságot, valamint 5 milliárd forintnyi hitelgaranciát vállal. Hozzátette: a főváros azt vállalta, hogy a költségvetésébe betervezett 10 milliárd forint mellett 5 milliárddal támogatja a BKV-t jövőre, 2011-ben pedig ezt tíz plusz tíz milliárdra emeli. Kiemelte: 2011-ben 18,5 milliárd forintot, 2012-től pedig folyamatosan mintegy húsz milliárd forintot fordíthatnak a BKV belső adósságának csökkentésére, a járműpark korszerűsítésére. A főpolgármester reményét fejezte ki, hogy a megállapodás eredményeként a közlekedési társaság zavartalanabbul működik majd.

Szollár Domokos leszögezte: a kormánynak vannak feltételei a támogatás biztosításához. Ezek közül – mint mondta – több megvalósulni látszik. Példaként említette, hogy a BKV átültette a szervezeti és működési szabályzatába a kormány által kért transzparencia-elveket. A legfontosabbnak az átláthatóság megteremtését nevezte. Tűrhetetlen az, ami a BKV-nál az elmúlt hónapokban történt – fogalmazott és a közlekedési társaságot egy lyukas fazékhoz hasonlította, amelybe felülről öntik a pénzt, de alul az el is folyik. Szavai szerint a BKV-nak sokkal etikusabban és tisztességesebben kell működnie ahhoz, hogy a kormányzati támogatást megkaphassa. A kormányszóvivő közölte: azt szeretnék, ha a BKV a közbeszerzéseknél kössön átláthatósági megállapodást. Ennek lehetőségéről – az antikorrupciós csomag részeként – hétfőn döntött az Országgyűlés.

A feltételek közé sorolta, hogy a BKV készítsen a működésére vonatkozó tervet, valamint azt, hogy jövő február 1-től legyen legalább az infláció mértékével megegyező jegyáremelés. E szerint a fővárosi közgyűlésnek módosítania kell a korábbi döntését. Arra kérdésére, hogy a fővárosi szocialista frakciót kötelezik-e a tarifaemelés megszavazására, hiszen legutóbb éppen ők utasították el ezt, úgy válaszolt: ezt a kérdést nem neki kell feltenni. Szollár Domokos a feltételek közül kiemelte, hogy végre kell hajtani a fővárosi közösségi közlekedési vállalatok integrációját. Emlékeztetett arra, hogy a parlament elfogadta a közlekedési törvények módosítását, amely alapján felállhat egy budapesti regionális közlekedési szervezet, ami összehangolhatja a volán, a BKV és MÁV szolgáltatásait. A kormányszóvivő kitért arra: az első részletet február 15-ig utalja a kormány, a második részletet viszont csak akkor adják oda, ha teljesülnek a kabinet által támasztott feltételek. Erről a részletről április elején hoz döntést a kormány. A kabinet az általános tartalékból fedezi a támogatást. A szándéknyilatkozatot várhatóan szerdán írják alá.

Demszky Gábor főpolgármesternek kérdéseket nem lehetett feltenni, mivel a kormányszóvivő nyilatkozata alatt elhagyta a sajtótájékoztató helyszínét. A miniszterelnök és kormányfő november 25-én már egyeztetett a BKV finanszírozásáról, akkor állapodtak meg arról, hogy – a folyamatos szakértői egyeztetések után – két hét múlva ismét találkoznak.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.