A szocialisták már a következő évek pénzeiből ígérnek?

A szocialisták tandemben folytatják a kormánnyal: az első szakaszban az elmúlt időszak válságkezelésének eredményeit mutató ügyek lesznek hangsúlyosak, a másodikban olyan témákra fókuszálnak, amelyek megoldását a Bajnai-kormány kezdi meg, míg tavasszal a párt választási vállalásai kerülnek előtérbe – írja az egyik kormányközeli napilap.

MNO
2009. 12. 18. 6:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Népszabadság szerint januárban hirdetik meg például azt a korábbi vállalásukat, amely szerint munkaviszonnyá alakul az otthon ápolás, és képzéssel mások ápolására is lehet jelentkezni. Új családtámogatási rendszer kialakításán is dolgoznak. A lap úgy tudja, a szocialista műhelyekben a családi pótlék kifizetésének differenciálási lehetőségeit is vizsgálják: például a kötelező oltások beadásához, az általános iskolai tanulmányok elvégzéséhez kötnék. A részletek egyelőre nem ismertek.

Az MSZP következő négy évre vonatkozó vállalásainál figyelembe veszik azokat a háttérgazdasági számításokat, amelyek 2011-től négy év alatt kétezer milliárd pluszbevétellel számolnak. A lap úgy tudja, a párt ehhez kötődően ígér nyugdíjkorrekciót a következő időszakra. Konkrét intézkedések is formálódnak: a banki magatartáskódex mintájára elkészítik az energiaszolgáltatók kódexét is, amely tartalmazza, hogy hány százalékot lehet alapdíjként és a szolgáltatásokért felszámolni.

Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje a lapnak elmondta: a frakció februárban véglegesíti, hogy a törvényjavaslatok mellett milyen kezdeményezésekkel él. Ezek olyan konkrétumok lesznek, amelyek választási ígéreteik komolyságát hivatottak majd erősíteni – mondta a politikus.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.