Áradás: a Sajón továbbra is harmadfokú a készültség

Továbbra is harmadfokú a készültség a Sajón és másodfokú a riasztás a Tarnán – mondta az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Ékövizig) árvízvédelmi osztályának vezetője vasárnap. • A Tiszán is elsőfokú a készültség• Árad a Sajó, újabb utakat zártak le Borsodban

MNO
2009. 12. 27. 9:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csont Csaba a részletek kapcsán közölte: az igazgatóság működési területén az összes készültségben lévő szakasz hossza 215 kilométer, amelyből 68 kilométeren van harmadfok, míg 147 kilométeren másodfokú az árvízvédelmi készültség.

A Sajó áradásáról elmondta, szombaton az árhullám több közlekedési utat öntött el az ártéri területek mély fekvésű szakaszain: így Putnok és Királd között a Borsodbótára vezető útszakaszt, Sajókaza és Sajóivánka között két útszakaszt, Sajóvelezd alatt a Bánat tanya mellett lévő utat, illetve a sajógalgóci bekötőutat. A folyó a tetőzés óta vasárnap reggel 7 óráig 31 centit apadt a határszelvényben, de a középső és az alsó szakaszon tovább folytatódott az intenzív áradás – tette hozzá. Arról is beszámolt, hogy a sajópüspöki tetőzés (338 centiméteres vízállás) óta lassú apadás kezdődött, vasárnap reggel 6.00 órakor 307 centiméternyi vízállást észleltek. Sajószentpéternél ugyanakkor 324 centiméternyi volt a vízszint, de 4.00 és 6.00 óra között – a korábbiakhoz képest szokatlanul gyors és jelentős – 20 centis áradás történt. Mivel az árhullám tetőzése elhúzódott és az apadás is viszonylag lassú, ezért Sajószentpéternél a várható maximális vízállás a korábban előre jelzett tartomány felső intervallumában következik be. A várható tetőzést vasárnapra várják Sajószentpéternél 330-350 centiméter között.

A Tarna Verpelétnél ütemesen apad, Tarnaméránál 336 centiméteres volt a tetőzés értéke, Tarnaörsnél pedig 352 centit mértek.

A Bodrog jelenleg is ütemesen árad, várhatóan vasárnap napközben Felsőbereckinél eléri az elsőfokú, 550 centiméteres riasztási szintet. A várható tetőzés mértékéről a külföldi vízmércék adatainak figyelembevételével készül majd előrejelzés. A Tisza magyarországi szakaszán tovább árad és a vasárnap reggeli adatok szerint, Tiszabecsnél némileg túllépi a szombaton előrejelzett vízállás értéket. A várható tetőzés mértékéről a külföldi vízmércék és a Fetikövizig adatainak figyelembevételével szintén vasárnap délelőtt készül előrejelzés. Csont Csaba megjegyezte: az elmúlt nap folyamán az árvízvédekezésben 121 ember és 27 gépjármű vett részt.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.