Az SZDSZ kimódolta: februártól drasztikus BKV-tarifaemelés

Az SZDSZ-es városvezetés mégis kezdeményezi a BKV-tarifaemelést; Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülése előtt néhány perccel az MTI kérdésére azt mondta: javaslatuk szerint február 1-jével 4 százalékkal emelkednének a jegyek és a bérletek árai. • VEKE: káros és szégyenteljes a Bajnai-kormány feltétele

MNO
2009. 12. 16. 15:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A városvezető azt közölte, a kormánnyal folytatott keddi megbeszélésen Bajnai Gordon miniszterelnök egyebek mellett azt szabta a BKV jövő évi, 23 milliárd forintos támogatása feltételéül, hogy inflációkövetően emeljék a jegyárakat.

A három héttel ezelőtti közgyűlésen egyedül Ikvai-Szabó Imre szavazta meg a a BKV-tarifaemelést, így azt elvetették. A városvezető akkor az MTI-nek azt mondta, nem terjesztik be újra a testület elé a javaslatot.

Ikvai-Szabó Imre most azt közölte, a kormánnyal folytatott szerdai tárgyalás felülírta a korábbi döntést, ezért kezdeményezik most a BKV díjainak emelését. Arról nem kívánt nyilatkozni, hogy a néhány hete a koalícióból kilépő szocialista képviselők támogatják-e majd a javaslatot.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.