Bajnai aggódik: nincs érdemi változás a nyelvtörvény ügyében

Aggasztó jelnek nevezte Bajnai Gordon a keddi, parlamenti magyar–magyar kormányzati konzultáción azt, ami Szlovákiában az elmúlt időszakban a nyelvtörvénnyel kapcsolatban történt. Mint mondta, a Szécsényben tartott magyar–szlovák kormányfői találkozón említett kérdésekben nem történt előrelépés, ráadásul a kárpátaljai magyar kisebbség helyzetében is „érdemi problémák vannak.”

MNO
2009. 12. 15. 16:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormányfő a konzultáció keddi, immár ötödik ülésén kijelentette, hogy a kormány határozottan fellép, ha bármely országban az európai normákkal ellentétes cselekményeket észlel, és ez a fellépés különösen aktív, ha a magyar kisebbséget éri hátrány. Közölte, hogy ezt megtették szeptemberben is, a Szécsényben tartott magyar–szlovák kormányfői találkozó „biztató esélyt kínált” arra, hogy ezek a kérdések megnyugtatóan rendeződjenek.

Emlékeztetett, a szécsényi találkozón megállapodtak abban: Szlovákia a módosított államnyelvtörvényt úgy korrigálja, hogy az EBESZ ajánlásait teljes mértékben elfogadják. Ezzel párhuzamosan megerősítik a nemzeti kisebbségeket védő törvényt. Az említett kérdésekben nem érzékelnek haladást – mondta a kormányfő. Kijelentette, hogy az államnyelvtörvény végrehajtási elveire vonatkozó egyeztetéseken nem értek el érdemi eredményt, s Magyarország tart attól, hogy a pozsonyi kormány ennek ellenére elfogadja a végrehajtási elveket. Elmondta, hogy a kormány aggodalmait fogalmazta meg azért is, mert Ukrajnában háttérbe szorították a kisebbségi iskolákat, illetve nem rendelték meg a magyar nyelvű tankönyveket. Emlékeztetett arra, hogy az ügyben levelet írt ukrán kollégájának. Meglátása szerint bár a kárpátaljai helyzet eltér a szlovákiaitól, „de szintén érdemi problémák vannak”.

Kijelentette, sem Ukrajnában, sem Szlovákiában nem jó, ha a kisebbségek a belpolitikai viták szenvedő alanyaivá válnak. Kedvezőnek nevezte, hogy Romániában az RMDSZ továbbra is „meghatározó, legitim és erős szervezet”, amely jelentős befolyással bír az ország belpolitikai eseményeire. Reménytelinek nevezte, hogy a szerb állampolgárok december 19-től vízum nélkül utazhatnak az EU-országokba, így elhárult a kapcsolattartás egyik akadálya, ráadásul – tette hozzá – ez fontos lépés az ország európai integrációja felé. Horvátországgal összefüggésben azt mondta, úgy tűnik, újra megindult az ország európai uniós csatlakozásának folyamata.

A nemzetpolitikától a gazdasági válságig

A kormányfő a magyarság helyzetéről szólva kiemelte, kevés olyan ország van, mint Magyarország, ahol ennyire a határ két oldalára szorultak az azonos kultúrához tartozó, azonos gyökerekkel rendelkező emberek. Mint mondta, a nemzeti identitást sokszor meg lehet élni az államnál kisebb keretekben, nemzeti önazonosságban, autonómiában is. Hozzátette, ehhez nem elég a határon túl élő magyarok kitartása vagy a magyar kormány elszántsága, hanem az is kell, hogy a szomszédos országok vezetése nyitott legyen abban, hogy saját területén biztosítsa a lehetőséget a nemzeti önazonosság megéléséhez.

A korszerű nemzetpolitikáról szólva többek között a fejlesztéspolitikáról beszélt. Felhívta a figyelmet, hogy a magyarságnak több mint kilencven százaléka uniós állampolgár, a maradék 10 százalék többsége pedig olyan területen él, ahová eljuthatnak az uniós fejlesztési pénzek, ezért a kormány az elmúlt néhány évben nagyon aktív fejlesztéspolitikába kezdett. Az elmúlt időszak pályázatai közül kiemelte, hogy megújulhat a határon túli magyar intézmények hálózata. Új programként említette a „Varratmentes Európa” elnevezésűt, amelynek során utakkal kötnék össze a határ két oldalán lévő településeket. Fontosnak nevezte, hogy a nemzeti összetartozás folyamatosan megélhető élmény legyen határon innen és túl. A magyar kormány a mostani gazdasági helyzet ellenére is elkötelezett a kiegyensúlyozott és markáns nemzetpolitika mellett és a lehetőségek határáig elmenve – „vagy néha azon túl is” – mellérendelik a szükséges forrásokat – mondta a kormányfő.

A gazdasági válságról úgy vélekedett, hogy az a nemzetpolitika szempontjából sem kedvező, mert előtérbe kerülhet „a bezárkózás, a nacionalizmus, a bűnbakkeresés”. A kormányfő közölte, hogy a válságra adható helyes válasz az egymás felé fordulás lehetne és elég baj, ha a kisebbségek a bűnbakkeresés, a belpolitikai viták áldozataivá válnak. Hangsúlyozta, annak ellenére, hogy idén gyakorlatilag minden költségvetési tétel csökkent és jövőre ezek még kisebbek lesznek, a határokon túl élő kisebbségek támogatására fordítható költségvetési források nem csökkentek és jövőre sem csökkennek.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.