Bajnai: Csak óvatosan azokkal a karácsonyi hitelfelvételekkel

A miniszterelnök azt javasolja mindenkinek, hogy legyen óvatos a karácsony előtti hitelfelvétellel. Bajnai Gordon a Kossuth Rádió 180 perc című adásában kedd reggel úgy fogalmazott: ez most nem a nagy hitelfelvételek időszaka.

MNO
2009. 12. 01. 6:46
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Éppen azt kellene megtanulnunk ebből a válságból, hogy nem szabad tovább nyújtózkodnunk, mint ameddig a takarónk ér – tette hozzá a kormányfő. Bajnai Gordon arra a kérdésre, mi az, amivel a legkevésbé elégedett a költségvetésben, úgy válaszolt: szerette volna, ha az oktatás bizonyos területeire egy kicsit több pénz jutott volna, de – mint mondta – az elmúlt hónapokban meghozott intézkedéseknek és az elfogadott költségvetésnek köszönhetően „majd jut egy év múlva”.

A költségvetés elfogadása utáni feladatok közé sorolta a munkahelyek megmentését, a krízisalap továbbvitelét és a bankrendszer felügyeletének megerősítését. Az MSZP kampányával kapcsolatban azt mondta: a kampány idején is az lesz a dolga, hogy kormányozzon. Részt fogok venni olyan rendezvényeken, amelyek a kormányzáshoz kapcsolódnak, kampányolni nem az én feladatom, hanem a jelölteké – fogalmazott. Hozzátette: kifejezetten feladatának érzi azok támogatását, akik azt ígérik, hogy az országot a jelenlegi, józan ész alapú pályán akarják tartani.

(mti)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.