Budai Bernadett: Nem hagyunk csontvázakat a szekrényben

Budai Bernadett elismerte, hogy számos BKV-s szerződésnél hiányos volt az átláthatóság. Az MSZP szóvivője az egyik közszolgálati televízióban megígérte, hogy a következő kormánynak nem hagynak csontvázakat a szekrényben.

MNO
2009. 12. 30. 17:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Budai Bernadett a jövőben kizárólag Mesterházy Attila mellett dolgozik majd, és az MSZP kormányfőjelöltjének szóvivője lesz – derült ki a Duna Televízió Hattól Nyolcig című reggeli műsorában. A szóvivő állítása szerint hamarosan mindent adatot hozzáférhetővé tesznek, hogy a Fidesz később ne mondhassa azt: ígéreteiket azért nem tudják teljesíteni, mert az előző kormány olyan dolgokat titkolt el, melyek azt nem teszik lehetővé. „Nem szeretnék, ha az ellenzéki párt túlvállalná magát” – tette hozzá a szóvivő kihangsúlyozva, hogy az MSZP a következő hónapokban nem tesz teljesíthetetlen ígéreteket.

Az MSZP őszinte kampányra készül, éppen ezért a jelenlegi kormány „mindent kitesz az asztalra, és bemutatja, hogy nincsenek csontvázak a szekrényben” – jelentette ki Budai Bernadett. Ugyanakkor egy kérdésre válaszolva elismerve, hogy a BKV-s szerződések esetében valóban számos esetben hiányos volt az átláthatóság. A lakosság számára fenntartott telefonos ügyfélszolgálat szerinte felvilágosítást adhat a társadalmat érintő kérdésekről, így a közbiztonságról, a Kríziskezelő Alap működéséről vagy a távhő áfájáról.

(dunatv.hu)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.