Budapest rendezheti a 2010-es úszó Európa-bajnokságot

Budapest rendezheti a 2010-es úszó Európa-bajnokságot – erősítette meg korábbi döntését a ontinentális szövetség (LEN) vezérkara szombaton.

MNO
2009. 12. 12. 17:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A testület azt követően tűzte napirendre a kérdést, hogy a Magyar Televízió visszavonta a tévéközvetítésre vonatkozó garanciáját, amely pedig a magyar pályázat alapfeltétele volt. A LEN az isztambuli rövidpályás Eb keretében tartott ülésén szavazott, s foglalt állást újfent Budapest mellett.

„A kormánygarancia és a Magyar Olimpiai Bizottság kiállása alapján a LEN nem vonta meg a bizalmat” – értékelt a helyszínről az MTI-nek Gyárfás Tamás, a Magyar Úszószövetség elnöke, aki a LEN alelnökeként van jelen a török városban. – A Büro-ülésen, amelyen a 17 tagból 15 vett részt, tájékoztatást kértek tőlem, de az összejövetel hangulatán érződött, hogy előző nap a LEN szűkebb vezetése, a végrehajtó bizottság már elfogadta az érveimet. A Büro-tagoktól is megértést kértem, leszögeztem újfent, hogy ez az egész belső ügy, s amit az Eb-rendezéssel kapcsolatosan vállaltunk, azt teljesítjük is.”

A hogyan tovább kérdésére Gyárfás ezt válaszolta: „A kormány és a MOB egyértelmű állásfoglalása is mutatja, közös ügyről van szó, sokakkal együtt küzdünk a magyarországi Eb sikeréért, a tévéközvetítés biztosításáért. A hazai Európa-bajnokságot az MTV-nek kell sugároznia, szomorú lenne, ha a közszolgálati televízió bármely vezetésének hitelessége megkérdőjelezhetővé válna. A józan észnek kell diadalmaskodnia, az eredeti vállalásoknak kell érvényt kapniuk.”

A Magyar Televízió a 2010-es hazai Eb sugárzásától való elállást a kellő pénzügyi források hiányával magyarázta. A Büro szombaton arról is döntött, hogy 2010 novemberében Eindhoven ad otthont a rövidpályás Európa-bajnokságnak, miután decemberben a 25 méteres medence világbajnokságára Dubajban kerül sor. Másfél évtizedet követően elköltözik Rómából a LEN-iroda: 11-4-es szavazati aránnyal a tagok úgy határoztak, hogy ezentúl Luxembourg lesz a szövetség új székhelye.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.