
rendőrkapitány
Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.
Draskovics Tibor cáfolta, hogy az Omninvest-ügy miatt távozna posztjáról, a leköszönő igazságügyi és rendészeti miniszter „marhaságnak” nevezte az oltóanyagot gyártó cég és az ő "állítólagos KISZ-es barátainak" összefüggését. A miniszter újságírói kérdésre felidézte: az egyik napilaptól szerdán kapott egy kérdéssort, amelyen – mint fogalmazott – „hihetetlenül jól szórakozott”. Kérdéssor elmondása szerint úgy kezdődött, hogy „én középiskolás KISZ-es koromban együtt dolgoztam volna egy (...) úrral, majd úgy folytatódik, hogy azóta is kebelbarátok vagyunk, majd úgy zárul, hogy ez az úr tulajdonosa, laboránsa, nem tudom, vírusadója ennek a bizonyos cégnek, amelyik gyártja az új influenza elleni vakcinát”. „Lehet, hogy középiskolás koromban találkoztam ezzel az úrral, de hogy az elmúlt 35 évben nem, az egészen bizonyos. Nem tudom hogy néz ki, nem tudom mit csinál, nem tudom hol van” – mondta a miniszter. „De belegondolnak, hogy micsoda mélysége ez a gondolkodásnak, vagy a gondolkodás hiányának, hogy amikor Magyarországon emberek, terhes asszonyok halnak meg az új influenza miatt azért, mert nem oltatták be magukat időben, újságírók – bocsánat, emberek, akik újságot írnak – képesek ilyen történetekkel szórakoztatni magukat, meg a magyar közvéleményt”. Hozzátette: ez valami olyan mélység, hogy aki ott lenn van, súlyosan szégyellnie kell magát.
Az igazságügyi és rendészeti miniszter megismételte lemondásának indokát: elvégezte az általa vállalt jogalkotási és más feladatok túlnyomó részét, a következő időszak pedig a pártpolitikáról szól, nem pedig a szakmai munkáról. Az MTI kérdésére – miszerint ezzel azt kívánja mondani, hogy a kormány többi tagja felvállalja a pártpolitikai vitát – Draskovics Tibor azt mondta: „ez nem az én terepem, ebből semmi nem következik a kormány többi tagjára nézve”. Hozzátette: minden poszt más, mások az emberek is. Hangsúlyozta: nincs összeesküvés, háttértörténet, vagy konfliktus, nem a költségvetés miatt mondott le, de elismerte, hogy megvárta a törvény elfogadását.
Utód kerestetik
Pártpolitikus vagy rendvédelmi vezető lehet Draskovics Tibor utódja az igazságügyi tárca élén – tudta meg az MTI szerdán. Az MTI információi szerint Bajnai Gordon a döntés előtt egyeztet az MSZP vezetőivel. Több vezető szocialista politikus az MTI-nek egymással ellentétesen nyilatkozott arról, hogy pártpolitikusnak vagy szakembernek kellene irányítani januártól az igazságügyi és rendészeti tárcát. Az egyik érvelés szerint éppen a kampányban várható ellenzéki támadások kezelése miatt kell pártpolitikus, a másik szerint pedig éppen ezért nem és távol kell tartani az MSZP-t a rendőrséggel kapcsolatos témáktól. Az MTI-nek több azt mondták, a párt vezetése szívesen látná újra Bárándy Péter volt igazságügyi minisztert ezen a poszton, de ő valószínűleg nem vállalja négy hónapra a minisztérium vezetését.
A lehetséges jelöltek között említették többek közt Avarkeszi Dezsőt, a tárca államtitkárát, Simon Gábort, a párt etikai bizottságának az elnökét, és Juhász Gábort, aki korábban ennek a területnek az államtitkára volt, jelenleg pedig a polgári titkosszolgálatokat felügyeli tárca nélküli miniszterként. Más vélemények szerint a minisztériumban jól dolgozik államtitkárként az igazságügyi területtel foglalkozó Avarkeszi Dezső, mellé a rendészeti területre kellene egy erős vezető, mivel itt most államtitkár sincs. Vagyis minisztert és államtitkárt is ki kellene nevezni a tárcához.
Bajnai Gordon és MSZP vezetése is többször kinyilvánította, hogy a következő időszak egyik kiemelt területe a közbiztonság és a közrend védelme. Erre a feladatra a jövő évi költségvetésben az ideihez képest plusz kétmilliárd forint van, miközben a gazdasági válság miatt a legtöbb területen a takarékossági elv érvényesült a büdzsé tervezésénél. Eszerint a terület kiemelten fontos a kormányban és MSZP-nek is. Az új miniszter ugyan nagyjából négy hónapig töltheti be majd ezt a posztot, és a jelölés joga a miniszterelnöké, mégis a szocialisták várhatóan érvényesíteni szeretnék ez ügyben a saját akaratukat. Az MTI úgy tudja, van azonban olyan elképzelés is, hogy rendvédelmi szakember kerüljön erre posztra. Az MTI úgy tudja, Bajnai Gordon – ahogy korábban több személyi döntés előtt is – egyeztetni fog az MSZP vezetésével.
(mti)
Éveken át zaklatta szexuálisan élettársa kislányát egy pedofil Veszprémben – az anya is tudott róla, de nem tett semmit
Egy karosszékban találták holtan a legandás magyar edzőt, döbbenetes tévedés okozta a halálát
Fekete Dávid friss videóban mutatta meg súlyos betegen született kisfiát
A svájciak bezárták, a németek most újraindítják a hatalmas gyárat Romániában: kár, hogy Németországban ugyanez nem sikerül
"Hála és köszönet!" Könnyek közt erősítette meg a fantasztikus hírt Törőcsik Franciska
Orbán Viktor megszólalt az olasz villaügyről – perelni fog
Brutális áramszünet jön Magyarországon, az egyik vármegye szinte teljesen elsötétülhet
Magyar az elnök és a sportigazgató – bő 2 év alatt 10 millió euróért adtak el játékosokat
Orbán Viktor keményen visszaszólt Manfred Webernek: Ukrajna felvétele nem jó deal!
Nem tudták tovább védeni Kollár Kingát, elindult az összeférhetetlenségi eljárás
Ukrajna törvénybe írta: nem teljesíti az uniós csatlakozás feltételeit
Itt az újabb bíróbotrány a Real Madrid és a Barcelona között
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.