
rendőrkapitány
Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.
Mesterházy Attila azt kérte Bajnai Gordon kormányfőtől, hogy minél előbb nevezze meg Draskovics Tibor utódját az igazságügyi és rendészeti miniszteri poszton. Az MSZP parlamenti frakcióvezetője beszélt egy csütörtöki sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva. Mesterházy Attila, akit az MSZP elnöksége és a választmánya közösen miniszterelnök-jelöltnek ajánl, azt mondta: a miniszterjelöltnek fogékonynak kell lennie a közrend iránt, és határozott szakmai háttérrel kell rendelkeznie. Kifejtette: ma Magyarországon számos olyan égető probléma van, ami miatt a közbiztonság kardinális kérdés lesz az emberek mindennapi életében és a kampányban is. Lendvai Ildikó pártelnök az utódlással kapcsolatban egy kérdésre annyit mondott: nagyon fontos tárcáról van szó; a döntést gyorsan szeretnék meghozni, hiszen az MSZP törekvései közül az egyik legfontosabb a Rend és biztonság programjának folytatása.
A házbizottság tanácskozásán a kormány képviselője azt kérte: ugyanaznap délelőtt folytassák le a bizottsági meghallgatásokat, hogy délután a jelölt letehesse az esküt. Az igazságügyi és rendészeti tárca vezetői széke Draskovics Tibor lemondása miatt üresedett meg. A sajtófőnök közölte: jövő héten kétnapos ülést tart az Országgyűlés.
Altorjai Antita elmondása szerint az SZDSZ-nek hétfőn kell megneveznie, melyik bizottsági helyét adja át Gulyás Józsefnek, aki kilépett a párt parlamenti frakciójából. Mint mondta, Gusztos Péter a házbizottság ülésén jelezte azt is, hogy az SZDSZ-frakció hétfőn teljes tisztújítást tart. Katona Béla házelnök az ülésen beszámolt arról, hogy a jelöléssel foglalkozó parlamenti bizottságtól nem érkezett hozzá javaslat az Állami Számvevőszék elnöki illetve alelnöki posztjaira.
A sajtófőnök kitért arra: egyelőre lekerül a napirendről a minősített adatok védelméről szóló törvény módosító javaslatainak szavazása, mivel ehhez kétharamados többség kell, amit a voksolás előtt megpróbál megteremteni az előterjesztő. A házbizottság ülésén a Fidesz jelezte: véleményük szerint nem házszabályszerű a szabad demokraták és az MDF-es közös, kisebb parlamentre vonatkozó javaslata, mivel az három lehetőséget vázol fel erre. A módosító indítványokról szóló szavazás után ezért az alkotmányügyi bizottság foglalkozik a felvetéssel.
(MTI)
Éveken át zaklatta szexuálisan élettársa kislányát egy pedofil Veszprémben – az anya is tudott róla, de nem tett semmit
Orbán Viktor keményen visszaszólt Manfred Webernek: Ukrajna felvétele nem jó deal!
A családi viszály miatt lemondta a Met-gálát Brooklyn Beckham és Nicola Peltz
Kanada elkobozná az orosz Antonov óriásgépet, és átadná Ukrajnának
Nem hiszed el, kivel állt össze Szandi!
Aggódik az Európai Unió: Nagy-Románia eszméje már Brüsszelben is kiverte a biztosítékot
Eredményt hirdettek, íme a legnépszerűbb magyar rock zenekar
Ezek voltak az idei Met-gála legextrémebb ruhái – nézze meg a fotókat!
Brutális áramszünet jön Magyarországon, az egyik vármegye szinte teljesen elsötétülhet
Felrobbantotta a netet ez a Magyar Péterről szóló videó
Politikai káosz Németországban, hatalmasat bukott az ukránbarát Merz
Megvan, mikor törhet ki a harmadik világháború
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.