Eredményes szigor? – kevesebb petárdát foglaltak le

A tavalyihoz képest kevesebb alkalommal és kevesebb mennyiségben foglalt le tiltott pirotechnikai terméket a vám- és pénzügyőrség idén – mondta Sipos Jenő, a vám- és pénzügyőrség szóvivője a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón, Budapesten.

MNO
2009. 12. 31. 10:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A vám- és pénzügyőrség raktáránál tartott tájékoztatón a szóvivő azt mondta, ez az elmúlt évek szigorú ellenőrzésének köszönhető. Sipos Jenő beszámolt arról is, hogy a lefoglalt tiltott pirotechnikai termékek – mint például a petárdák – 90 százaléka a Távol-Keletről kerül európai kikötőkbe, ahonnan átcsomagolás után vagy anélkül jutnak Magyarországra. A hatóság dolgát nehezíti, hogy az EU belső határain nincs vámellenőrzés, ezért úgynevezett mélységi ellenőrzésekkel próbálják felderíteni az illegálisan behozott szállítmányokat.

Szollár Domokos kormányszóvivő felhívta a figyelmet arra: petárdázni 2005 óta tilos Magyarországon, de a jogszabályban engedélyezett szilveszteri tűzijátékok hétfő óta megvásárolhatók. A jogszabály a fényt alig produkáló, de jelentős hanghatást előidéző termékeket nevezi petárdának. Ettől megkülönböztetik az úgynevezett játékos pirotechnikai termékeket – ilyen például a tortagyertya -, amelyeket egész évben szabad vásárolni és használni. Az ennél nagyobb hatóanyag-tartalmú és nem teljesen tiltott tűzijátéktermékeket – mint amilyen a római gyertya, a tűzforgó, a röppentyű, a vulkán, a vezetőpálcás rakéta, a szikraszökőkút, a bombettatelep -, amelyek hanghatása a látványhoz képest nem jelentős – csak december 28. és 31. között, a jogszabály betartásával, az arra kijelölt, engedélyezett helyeken, nagykorúak vásárolhatnak.

Szollár Domokos kiemelte: nemcsak a kereskedőnek kell engedéllyel rendelkeznie, a terméknek is ellenőrzött minőségűnek kell lennie, és azon a felhasználásra vonatkozó, magyar nyelvű tájékoztatónak is szerepelnie kell. A jogszabályban engedélyezett pirotechnikai termékeket szilveszterkor 18 órától reggel 6-ig lehet használni. A használat során figyelemmel kell lenni arra, hogy a látványos fényhatással járó eszközök ne kerüljenek éghető anyag közelébe, ne okozzanak személyi sérülést vagy anyagi kárt. A kormányszóvivő felhívta a figyelmet arra, hogy a fel nem használt pirotechnikai termékeket január 5-éig kell visszavinni a vásárlás helyére, az eladó pedig köteles azokat térítésmentesen és költség felszámítása nélkül visszavenni. Aki nem viszi vissza a fel nem használt termékeket, az megsérti a tárolásra vonatkozó szabályokat, vagyis szabálysértést követ el, ami miatt a bírság több százezer forint lehet.

Felidézte: 2008-ban a rendőrség 544 emberrel szemben indított ipari robbanóanyaggal és pirotechnikai termékekkel kapcsolatos szabálysértési eljárást, 341 embert marasztalt el, csaknem 6 millió forint pénzbírságot szabott ki, emellett 244 esetben elkobozták a pirotechnikai terméket. Az idén december közepéig 400 esetben indított a hatóság szabálysértési eljárást, 287 embert marasztalt el, több mint 5,5 millió forint pénzbírságot szabott ki, valamint 163 esetben kobozta el a pirotechnikai terméket.

(mti)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.