Felfüggesztett az osztálytársát meggyilkoló roma fiúnak?

Egy év, négy év próbaidőre felfüggesztett, fiatalkorúak fogházában letöltendő fogházbüntetést szabott ki a Fővárosi Bíróság csütörtökön arra a budapesti szakközépiskolai tanulóra, aki tavaly januárban olyannyira bántalmazta osztálytársát, hogy a sértett – miután hazament – életét vesztette.

MNO
2009. 12. 17. 15:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szakközépiskolában egyébként egymás mellett ülő két fiatal viszonya megromlott, mert a sértett megjegyzéseket tett a vádlott roma származására. Az akkor 17 éves tanuló és 18 éves áldozata 2008. január 10-én olyannyira összeveszett, hogy már az iskolában, tanítási órákon bántalmazásig fajult a vita.

Az osztályfőnökük ugyan megpróbálta rendezni a helyzetet és aznap külön engedte haza a tanulókat, de a vádlott megvárta a sértettet. Az utcán követte, és amikor utolérte, megütötte és megrúgta. A sértett ezt követően még hazament, de rokona már eszméletlen állapotban talált rá, és nem sokkal később agyzúzódás okozta légzési és keringési rendellenesség következtében életét vesztette. Az utcai bántalmazás és a halál beállta között mintegy 3 óra telt el.

A bíró indoklása során elmondta: sokkal gyakoribb a diákok közötti konfliktus, szokványosabb az erőszakos iskolai magatartás, mint a tanuló és pedagógus között. Az elmúlt időszak hírei közül többet is felhozott példaként, többek között a legutóbb Lentiben történt esetet, ahol megvertek egy diáklányt osztálytársai.

Az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye védi az elkövetőt


A büntetés kiszabásával kapcsolatban azt mondta: mivel fiatalkorú, jelenleg is szakközépiskolás vádlottról van szó, figyelembe vette az ENSZ Gyermekjogi Egyezményét, amelyet a magyar jogrend is átvett és amely kimondja, hogy ilyen korú elkövetők esetén csak a legvégső esetben indokolt kényszerintézkedés, illetve végrehajtandó szabadságvesztés elrendelése. Példaként említette, hogy ez alapján akár emberölés esetén is lehetőség van fiatalkorú esetében a felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására.

A vádlott esetében további enyhítő körülményként értékelte, hogy beismerő vallomást tett. A fiatalember elismerte a bántalmazást, a bíró szerint az élsportoló ökölvívó vádlott szándékában állt, hogy sérülést okozzon osztálytársának, de nem látta előre, hogy bekövetkezhet a halála.

Szintén a sporttal kapcsolatban megjegyezte: ami történt, nem ökölvívás volt az igazolt versenysportoló részéről, nem is utcai harc, hanem egyoldalú bántalmazás. A bíró ugyanakkor súlyosbító körülményként vette figyelembe, hogy aznap háromszor is bántalmazta az elkövető a sértettet, tehát szándékát kitartóan követte el, továbbá azt is figyelembe vette, hogy sérelmeit torolta meg így áldozatán.

A fiatalkorú elkövető a délelőtt folyamán utolsó szó jogán azt mondta: „sajnálom ezt az egészet ahogy történt, ha visszapörgethetném az időt, teljesen másképp reagálnék”. Hozzátette: sajnálja az áldozat családját is, amiért tettével megváltoztatta az életüket.

A halált okozó testi sértés miatt kiszabott elsőfokú ítélet nem jogerős, az ellen a vád súlyosbításért fellebbezett, a védelem pedig három nap gondolkodási időt kért.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.