Félpályás útlezárás a szociális foglalkoztatás megmaradásáért

Félpályás útlezárást tartanak a szociális foglalkoztatás megmaradásáért kedd reggel 8 óra óta a dél-békési polgármesterek egy része és további mintegy hetven ember részvételével Battonya határában, a román határ felé vezető útszakaszon – közölte a demonstráció szervezője, Csanádapáca polgármestere.

MNO
2009. 12. 15. 8:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Fodor József (Fidesz) elmondta: azért vonultak fel az útszakaszra, mert a kormány 7,5 milliárd forintot elvont a megváltozott munkaképességűek szociális foglalkoztatásának finanszírozásából, illetve a megmaradt forrásokat pályáztatja. Csanádapáca például nem nyert ezen a pályázaton, így a községben 103 ember élethelyzete lehetetlenült el azzal, hogy megszűnt a támogatás.

A polgármester közlése szerint az új rendszer következtében a térségben 550, míg Békés megyei szinten legalább 2 ezer ember veszítheti el a munkahelyét. A demonstrálók korábban petíciót is elfogadtak, követelve, hogy ismét a régi rendszer szerint finanszírozzák ezt a területet, s azt 52 megyei település polgármestere, valamint 10 ezer állampolgár is aláírta.

A tiltakozók időközben levelet juttattak el Sólyom László köztársasági elnökhöz, kérve, hogy lépjen közbe az érdekükben. A demonstrálók a továbbiakban december 31-ig minden munkanapon reggel 8 órakor az út mellé vonulnak és 15 óráig ott demonstrálnak, akciójukat a rendőrség biztosítja.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.