Vattamány Zsolt, a kerületi Fidesz-frakció vezetője szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, a szocialisták mindent meg akarnak tenni azért, hogy ebben a ciklusban már ne lehessen választást tartani az érintett körzetben. Gál György – aki SZDSZ-es képviselőként az erzsébetvárosi ingatlanügyek miatt került előzetes letartóztatásba – egy éve nem vesz részt az önkormányzat ülésein, így a testületnek ki kell mondania mandátumának megszűnését, és időközi választást kell kiírni. Ennek megtartására azonban április 1-je után – az ősszel esedékes általános önkormányzati választások miatt – már nincs mód. Vattamány Zsolt rámutatott: az április 1-je előtti választást legkésőbb január első felében ki kell írnia a választási bizottságnak.
Mivel Erzsébetvárosban hétfőn tartottak testületi ülést, vagyis éppen egy nappal korábban, mint amikor ki lehetett volna mondani Gál György mandátumának megszűnését, a Fidesz kerületi képviselőcsoportja rendkívüli testületi ülés összehívását indítványozta „a helyzet mielőbbi rendezése érdekében” – fejtette ki a fideszes politikus, hozzátéve, hogy az általuk kezdeményezett ülést december 30-án akarja megtartani az MSZP-s kerületvezetőség. Vattamány Zsolt közölte: felszólítják a szocialistákat, ne próbálják meg „elszabotálni” ennek határozatképességét. „A helyi szocialisták korábban addig trükköztek, míg elérték, hogy Hunvald György a börtönben is tovább kapja a fizetését, most pedig addig trükköznek, hogy el tudják venni a választás lehetőségét” – mondta.
A Központi Nyomozó Főügyészség különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen, társtettesként, bűnszervezet tagjaként elkövetett csalás és más bűncselekmények miatt nyomoz az erzsébetvárosi ingatlanügyben. A kerület szocialista polgármesterét, Hunvald Györgyöt – aki február 12. óta van előzetes letartóztatásban – egyebek mellett hivatali vesztegetéssel, hivatali visszaéléssel, hűtlen kezeléssel és csalással gyanúsítja a főügyészség, amelyeket bűnszervezetben követett el. Az ügyben 21 gyanúsított van, köztük a VII. kerületi önkormányzat gazdasági, valamint pénzügyi bizottságának akkori SZDSZ-es elnökei, Gál György és Kardos Péter, továbbá az ügyben szereplő értékbecslő. Gál György a letartóztatása után felfüggesztette SZDSZ-tagságát.
(mti)

Orbán Viktor: A kamatstopot év végéig meghosszabbítjuk